x Faktor 2012 – A hangerő velünk van, a magyar nyelv nem annyira

Jókai azzal kezdi az Egy magyar nábob regényét – tulajdonképpen a második fejezetet -, hogy ügyesen leírja a fiatal mervejjök párizsi életét. A következő oldalakból pedig kiderül, hogy nem volt divatos Magyarországon maradni. A Bélákból Abellinók lettek, a nyugati kultúra volt az iránytű, hogy merre kell haladni, mit kell elérni.

Az este fél füllel belehallgattam az X Faktorba. Az jutott eszembe róla, hogy Jókai ma is megírhatná a regényt, csak az évszámot kellene átírja, a franciák helyett az amcsikat utánozzuk, a merveilleux helyett marvellous-t mondunk és időszerű is. Mindez pedig arról jutott eszembe, hogy a legjobb 25 versenyző közül nagyon-nagyon kevesen énekeltek magyarul.

Na, nem magyarkodni akarok, csak kicsit elgondolkodtatott a dolog. Ugyebár MAGYAR sztárokat keresnek. Szerethető magyar sztárokat. Milyen dalokat szeret meg az ember leghamarabb? Amelyek az anyanyelvén szólnak. Igaz, hogy ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. Angol nélkül szinte (vagy egyáltalán) nincs esély arra, hogy az ember neve külföldön is ismert legyen. (Melyik amerikai kezd magyar dalokat motyogni?!) Az ismertséggel jön a hírnév. A hírnévvel pedig a pénz, a csillogás és az olvasztás. Legyen mindenki egyforma műanyag! Aki pedig magyarul akar énekelni, mert esetleg csak úgy tud, az maradjon otthon, lépjen fel háromezer helyett háromszáz ember előtt. Valószínűleg többet elárul egy Like, By the way, Wonderfool, Spirit név egy magyar csapatról, mintha ékes magyar nyelven találtak volna valami hasonlóan egyedi és jól csengő nevet.

Következésképpen: szerintem egyéniséggel rendelkező előadókat kellene keresni, akik elsősorban énekelni tudnak – s nem csak jól áll a színpad nekik -, és nem csillogó amerikai fénymásolatokat. Ha Lady Gagat, Celine Diont, Rihannat akarok hallgatni, akkor meghallgatom eredetiben, nem pedig egy másolatot róla.

…az is igaz, hogy botfülem van és nem is értek hozzá…

Népszámlálás 2011: Székely, ungur vagy maghiar?

Egyre nagyobb feneke kezd lenni ennek a népszámlálásnak. Reklámozzák mindenhol, hogy Minden magyar számít! S ez így is van rendjén! De lassan kezd az agyamra menni az ilyen és ehhez hasonló mail-rengeteg:

Kapott és továbbított felhívás

Nos ide figyeljetek, de nagyon jól!!!!! Nem elég az, hogy a sok ésszel megáldott székely nemzet székelynek vallja magát a népszámláláskor, hogy lehetőleg minél kevesebb magyart regisztráljanak (aminek a román karhatalom lehető legnagyobb hurrával örvend) még kitaláltak egy újabb stikát amivel lehet bomlasztani a magyarságot. Jól figyeljetek benne vagyok a népszámlálási egységben. HÁROM lehetőség…e van a magyarságnak. És figyeljétek meg milyen jól kigondolták ezek, hogy miként kell csinálni. Jön a dolgozó és megkérdi, hogy milyen nemzetiségű vagy. Te mondod, hogy maghiar vagy ungur vagy secui. De képzeljétek el a maghiar és az ungur külön kóddal működik. Hihetetlen de így van. Így most már három nemzet leszünk. Jól figyeljetek!!!!!!!! Ha azt mondjátok maghiar akkor a dolgozó beír egy kódot: 1101. Ungur 1102 és secui 1103. Nagyon figyeljetek oda mit mondtok. És azt is figyeljétek, hogy mit írnak be. Jegyezzétek meg jól ezt a három számot. Üdvözlöm a fél téglával mellüket veregető székelyeket akik még mindig azt tartják, hogy ki kell tartani. Így bomlasztanak minket. Ugyanis van aki reflexből ungurt mond, van aki maghiart és ott vannak a nemzetmentők akik eldöntötték, hogy nem tartoznak közénk. És ki röhög? A karhatalom. Leesett a pofám mikor ma megláttam. Szórjátok mindenfelé, hogy mindenki tudja

 

Na akkor itt álljunk meg egy pillanatra! Nem tudom, hogy ki indította el ezt az üzenetet. A “sok ésszel megáldott székely nemzet” kifejezést nem kell senkinek lefordítani, mindenki érti a célzást. Viszont üzenem a levélke szerzőjének, hogy egy kicsit el van tévedve. Gyuri bá’ biztos nem azért vallja magát székelynek, hogy minél kevesebb magyart regisztráljanak, hogy ezzel jól keresztbe tegyen a tulipános bandának és társainak, miközben téglával veri a mellét. Amúgy honnan jön ez a kifejezés: fél téglával mellüket veregető székelyek? Ilyent még nem is hallottam! Ejisze Nokiagyáros lett a székelység, s abból is a régi féltéglákkal akarnak kitűnni? Nem mondom, ismerek pár emberkét, akik a mezőn is nyakukban hordják a féltéglát, de biztos nem azért, hogy a mellüket döngessék vele!

Három kód! Minek? Mi a különbség az ungur és a magyar között? Kukkerék megkérdeztek pár moldvait. De ha ugyanazt jelenti, akkor minek kell megkülönböztető kód? A románok esetében is van ilyen? Ezt nem csak én kérdezem, hanem biza megkérdezte Kulcsár Terza József is – választ nem adott! Majd lehet választani, hogy ki roma és ki cigány?! De az eredeti kérdésnél maradva, megnéztem a DEXet is, hátha okosabb, elvégre román kifejezést kell(ene) magyarázni. Ezt mondja a “maghiar” kifejezésre:

MAGHIÁR, -Ă, maghiari, -e s. m. și f., adj. 1. S. m. și f. Persoană care face parte din populația de bază a Ungariei sau este originară de acolo; ungur. 2. Adj. Care aparține Ungariei sau populației ei; privitor la Ungaria sau la populația ei, originar din Ungaria; unguresc, ungar. ♦ (Substantivat, f.) Limba maghiară. – Din magh. magyar.

MAGHIÁR¹ ~ă (~i, ~e) Care aparține Ungariei sau populației ei; din Ungaria; unguresc; ungar. [Sil. -ghiar] /<ung. magyar

MAGHIÁR² ~ă (~i, ~e) m. și f. Persoană care face parte din populația de bază a Ungariei sau este originară din Ungaria. [Sil. -ghiar] /<ung. magyar

Az “ungur” címszó alatt ez szerepel:

ÚNGUR, unguri, s. m. Maghiar. – Din sl. ongrinŭ.

ÚNGUR ~i m. Persoană care face parte din populația de bază a Ungariei sau este originară din Ungaria; maghiar. /<sl. ongrinu

ÚNGUR s. maghiar.

Na, mi a különbség? Amikor valaki kérdezi, akkor te maghiarnak vallod magad, de a román ismerősök nagy valószínűséggel ungurnak mondanak. Ezt az ügyes politikusok kellene tisztázzák, mert az ember hiába áll szembe a biztossal, hogy “Na akkor mi is a különbség a kettő között?!”, mert nagy valószínűséggel nem kap pontos választ. S ilyenkor jön a székely furfang: ha nem tudom biztosra, akkor leszek székely, mert azt száz százalékos! Igen, kicsit furcsa és megkérdőjelezhető gondolatmenet, de jobbal nem szolgálhatok.

Viszont a modern világnak és a technikai fejlődésnek köszönhetően van egy olyan, hogy számítógép, amit az internetre lehet csatlakoztatni(néhol már kábel sem kell), s ha az ember begépeli, hogy nepszamlalas.ro, akkor sok kérdésre választ kaphat, és nem ír ilyen dörgedelmes leveleket! Itt van egy kisebb eligazítás, amiből kiderül, hogy tulajdonképpen nem azok osztják meg a magyarságot, akik székelynek vallják magukat, hanem a politikusok, ha éppen úgy gondolják. Ha az érdek úgy követeli, akkor szétválasztják, ha éppen az ellenkezője jó, akkor nem vágják le.

Ha arra kerül sor, akkor biztos székelyt mondok, annak ellenére, hogy a politikai erők arra buzdítanak, hogy magyarnak valljuk magunkat! Mé’, a széköly ejisze nem magyar?!

Kommentálni tudni kell(ene)!

Jelen írást főleg azoknak ajánlom, akik rendszeresen kommentet fűznek egy-egy nagyobbacska vagy valóban nagy hírportál cikkeihez! Nem akarok kioktatni senkit, nem az én tisztem! Csupán szúrja a szemem, hogy vannak olyanok, akik nem tudnak érdemlegesen hozzászólni a bejegyzésekhez. Leírom: az erdély.ma oldalon tapasztalom ezt leginkább! De van belőle a székelyhonon is bőven! Szóval, ahol összegyűlnek az emberek!

Mit is? Azt, hogy a hozzászólók egymást szidják. Általában a legolvasottabb és a legtöbb véleménnyel rendelkező írásokat olvasom el először. Kíváncsi lennék mások véleményére az adott témával kapcsolatban. Nem azt mondom, van egy-két odavaló hozzászólás is, de elvétve. Míg meg nem jelennek azok az egyének, akiket nem érdekel a téma, csak az, hogy szívassanak másokat. El is tudom képzelni, hogy direkt lesik, hogy ki ír hozzászólást, egyből legörgetnek az oldal aljára, kipécéznek maguknak egy nevet, és akkor azzal összeakaszkodnak! Kell a cirkusz, na, kell! Biztos hasznos és szórakoztató… számukra! Szerintem még a szerkesztők is élvezik! Elvégre ha nekem beszól valaki, akkor azonnal ugranom kell, és lehetőleg sokkal bántóbban kell megvédenem magam és a véleményem! Így a társalgás szépen lassan a lehető legbunkóbb szintre süllyed! A végén már ott tart a beszélgetés, hogy senki sem tudja, mi van a cikkben, ki mit írt. Csak kommentek legyenek, mert az biztos látogatottságot jelent!

A legjobban azt bírom, amikor valaki ékezetek nélkül ír egy jó, odavaló kommentet. S akkor jön egy billentyűzet-Schumacher, aki most megmutatja, hogy ő tud helyesen és magyar karakterekkel írni. És annyit vet a képernyőre: “XY, megtanulhatna írni, magyarul!” Mert ő tud! Megtanult, s ezért le kell csapni a másikra. Az eszébe sem jut, hogy esetleg egy idős bácsika vagy nénike csüccsent le öt percre az unokája gépéhez, valahogy elolvasta a híreket, és nem ismeri az Alt+Shift kombinációt! S ha ismeri is, nem találja az “á”, “ő” vagy “é” betűt. Így inkább lemond erről a luxusról, és begépeli, ahogy tudja! Nem is sejti, hogy vannak íkúbajnokok, akik csak erre várnak!

A második tipikus viselkedési forma: nem fogadunk el a miénknek részben vagy teljesen ellentmondó véleményt! Másnak nincs igaza, csak nekünk! S amikor érzi az ember, hogy az észérvek ellene vannak, akkor lemondjuk mindennek mocskos hazaárulótól magyarellenes komcsiig! Kicsit emlékeztet ez erő győzelmére az ész felett!

A harmadik tipikus eset, amikor egy bizonyos kommentáló a cikk szerzőjét, annak stílusát vagy éppenséggel a hír igaz voltát rágalmazza. Na, az ilyen eset már valami! Van, hogy a szerző legszívesebben kiradírozná a nevét az írás alól, de megesik, hogy bátran kiáll maga mellett! (Na ez egy szép mondat volt: maga mellett… inkább magáért!)

De semmi baj, még jó, hogy van moderátor! De még milyen! Sokszor a legcifrábban kikanyarított komment sem vetekedhet a moderátor bátor, lényegre törő, őszinte és egyben fegyelmező hozzászólásával, amivel elegánsan elküld valahova! S akkor szoktam feltenni magamban a kérdést: mit várj, ha már a házigazda is így áll a dolgokhoz?!

Pozitív diszkriminációt a székelyföldi románoknak!

Az erdély.ma-n olvastam régebben, hogy a székelyföldi románok féltik a jogaikat. Akkor legyintettem egyet, gondoltam, úgyis elül. A cikk azóta ott van a legolvasottabbak között. Elég sok komment is érkezett rá. Sorolnak különféle módszereket az ügyesebbnél ügyesebb és okosabbnál okosabb emberkék, hogy mit lehetne tenni a helyzet megoldásáért. Aki akarja, olvassa el!

Ahogy a riporter is fogalmaz, az összezördülések megmaradnak a személyek szintjén. Talán innen származtatható “Lacatusu” határtalan hazaszeretete is. Lehet, hogy valaki magyar volt a családban, akiből aztán Lakatos helyett “Lacatusu” lett, határtalan hűséggel és szeretettel a haza iránt. Aztán a komolyságáról mindent elárul az az egyszerű és természetes mozdulat, amivel előveszi a telefonját, és szenvtelen hangon elnézést kér, mert őt hívják! Nem lehet, hogy egy ügyes manőver volt a további kérdezősködés elkerülésére, amiből kiderült volna, hogy semmi alapja nincs a követelésének?!

Én csak azt nem tudom, hogy “Ioan Lacatusu” képe nem sült le, mikor kiállt a kamera elé, elmondani nagy büszkén, hogy igenis követelik a pozitív diszkriminálást, mert a jogaik meg vannak sértve a három magyarlakta megyében! Nem gondolta, hogy a TV odamegy egy két emberhez, lehetőleg románhoz és magyarhoz is, hogy megkérdezzék, milyen sérelem érte őket?

A tavaly került hozzánk két ügyes román rendőröcske. Még nem rendőr, de már majdnem, ezért rendőröcske. Tiszta román mind a kettő. Volt, hogy egy esemény alatt ketten kint kellett álljanak a hidegben, felsőbb utasítás értelmében nem mehettek be a bárba! Hát álltak hűségesen, s biztos agyonfagytak. De a vendéglőből kaptak két jó meleg kávét. Pedig joguk lett volna állni a hidegben, de megkapták a pozitív diszkriminációt. S nem úgy néznek ki, mint akik mindenképpen el akarnának menni a magyarok közül! Bálokba, bulikba magyar ismerőseikkel mennek, s akkor románul beszélnek a magyarok is – aki tud-, hogy értsék. S tanítják a magyarra! Na mi ez, ha nem pozitív diszkrimináció?!

Akasztással emlékezni? Na ne már! Mi lesz jövőre?

Ha már minden erdélyi média, és pár külföldi is a csíki akasztásról beszél, én sem tudom megállni, hogy le ne írjam, hogy mit gondolok róla. Itt a videó:

Na, most, hogy mindenki látta, megvan mindenkinek a véleménye, gondolom. Egyesek helyeslik, mások “undorítónak” (Borboly Csaba) vagy az “arab világ stílusa”-nak (Tőkés László) nevezik ezt a fajta megemlékezést, amit Csibi népes gyermeksereg(!!!) előtt valósított meg. Ő a Székely Gárda KULTURÁLIS és HAGYOMÁNYŐRZŐ Egyesület alelnöke. Látszik! Lerí róla a kultúra és a hagyomány. Nagyapáink is fekete katonaszerkóban jártak takarni(Asszem ez a hagyomány rész!), s szabadidejükben bábukat akasztgattak gyermekek előtt(Kulturális rész!).

Utána olvasgattam volna Csibi blogján az eseményeknek, hogy hátha megértem pár sorból, hogy jutott eszébe ilyesmi, de asszonta a blogspot, hogy megszűnt. Mit gondolt, mit mutat meg ezzel? Aszitte, az erdélyi magyarság mellét kidüllesztve vigyázban állva, széles mosollyal fog helyeselni, s a himnusz eléneklése után vivátozni fogja?! Na ne már! Egyik ismerősöm szerint ez az idiotizmus megnyilvánulása volt. Mit mondjak, nálam is közelebb áll ehhez a fogalomhoz, mint a megemlékezéshez! Már bocsánat, én ezt gondolom! Hogy a hírportálok kommentelőinek mi a véleménye, az mindenkinek a maga dolga.

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a történelmet s a magyarságot nem azzal kell belenevelni a gyermekbe, hogy háborús bűnösök bábjait akasztgatjuk március 15-én. S ha nem jön össze, akkor is ki kell találni valamiféle módozatot arra, hogy keverjék a kevernivalót. Mi lenne, ha egy nemzeti vonatkozású ünnepet (legyen az román vagy magyar) illően, kulturáltan és tisztelettel lehetne ünnepelni?!

Jövőre mi lesz, tömeggyilkosság? Pokolgép valamelyik román közintézményben?

Ha többet akarsz olvasni erről, megteheted szinte bárhol. Ízelítő itt, itt, itt és itt is!

Nemcsak optimistábbak, hanem olvasottabbak is vagyunk

Kedves anyaországi testvéreink! Valamikor 2004 decemberében mintha lett volna egy szavazás, aminek az eredményét a wikipédia így jellemzi: “a magyar politika és a határon túl élő magyarság kapcsolatát azonban hosszú távon megterhelte”! Esetleg lehetne értékelni a híres és halhatatlan Gyurcsány Ferenc szavaival is, ha trágárul beszélnék. S miért írom le mindezt? Mert olvastam egy aprócska cikket a kitekinto.hu portálon.

Valamikor a millenium környékén(anyaországiaknak értsd: 2000 körül) Gereben Ferenc készített egy felmérést öt országban: Magyarország, Szlovákia, Románia, Ukrajna, Jugoszlávia. Ebből nem csak az derült ki, hogy a határon kívüli magyarok optimistábbak(anyaországiaknak értsd: derülátó, bizakodó), hanem az is, hogy olvasottabbak vagyunk! Ez azért valami! Mi nem azért vagyunk magyarok, mert a határon belül élünk, hanem azért, mert magyarul beszélünk és a magyar kultúrát valljuk magunkénak. Vallásosabbak is vagyunk… azaz voltunk a felmérés idején!

Most, hogy megnyíltak a határok és megtörténtek a könnyes ölelkezések, a magyar NEMZET nemcsak optimistább, hanem vallásosabb és okosabb is! Ennek ellenére ha Magyarországon kirándulunk, nyugodtan le lehet olázni mindenkit!

Dec. 1

Az erdely.ma oldalon olvastam, hogy ismét lesz december elsejei megmozdulás, hogy ne mondjam: “rendezvény”! Mert szükség van szítani a magyar-román ellentétet, már ha van! S ha nincs, akkor lesz! Tesznek róla az Új Jobboldal (Noua Dreapta) és a Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóaljának Székely Szakasza. Míg az előbbi Marosvásárhelyen tüntet a “magyar szeparatista nyomás” ellen, addig Kolozsváron a gárda megemlékezik a Székely Hadosztály megalakulásáról. A gárda videóval hívja “ünnepelni” a magyarokat!

Ünnepelni? Felvonulni? Emlékezni? Vagy inkább azért megy mindkét szervezet a két városba, hogy a másikat hergelje! Megmutatják, hogy ők mernek. Szerintem az emlékezésnek nagyon-nagyon-nagyon kicsi szerepe van a megmozdulásokon. Jobb lenne, ha nem azon gondolkodnának ezek az ügyes emberkék, hogy hogyan lehetne jobban odaszúrni a másiknak, hanem a saját dolgukkal foglalkoznának Brassóban, Csíkban s ki tudja még hol! Könnyű elmenni, kivetni a mellett, rendőri felügyelet mellett elküldeni a másik nemzetet szebb tájakra, s utána húzni haza!

Akinek ebben nyilvánul meg a nemzeti hovatartozása, annak mindegy, hogy Vásárhelyen vagy Kolozsváron vonul-e fel!

Jó magyarkodást mindenkinek!

86!

Annak ellenére, hogy nem a látogatógyűjtögetés a lényege, sem a célja a blogomnak, azért jól esett, hogy a magyar “Blogs of the Day” listán megtaláltam magam, mégpedig a nem is olyan rossz 86. helyen! Egyben megragadom a lehetőséget, hogy ez a bejegyzés szócsöve legyen a “megszólaló sértett önérzetnek”, és tudassam KatóKatával, hogy nem csak ketten olvassák a blogot! 😛 Na így… máris jobban érzem magam! :))

Bunkó, rasszista román vagyok!

A múltkor órák után leültem az egyetem mögötti parkban. Van pár sakktábla az aszfalton, amin ügyesen játszanak az emberkék. Éppen azt figyeltem, hogy egy apát porrá vert a fia… sakkban persze. Odajön egy csávó s leül mellém. Láttam, hogy nem egy divatdiktátor, s sampon reklámnak se menne el, de másképpen rendesnek nézett ki. Kérdi, hogy tudok-e játszani? Mondom, hogy nagyon nem… valamivel mégis kellett jelezzem, hogy ha kikap, akkor elég nagy szívás lesz neki! S ha én kapok ki, akkor nem lesz szégyen! De nem akart játszani. Inkább megkérdezte, hogy micsiálok Genfben.

Itt dolgozol?

– Nem, egyetemre járok!

– Milyen egyetemre?

– Itt, az Ünizsre. Teológia szakon.

– Teológia? S ott mit tanultok?

Na én itt tartottam neki egy kiselőadást arról, hogy kábé mit is jelent címszavakban az, hogy teológia. Elmagyaráztam, hogy mit tanítanak, mi a lényege. Erre minden bevezetés nélkül megkérdezi, azt, amit sosem lehet lekerülni:

– Honnan jöttél?

– Romániából!

– Román vagy? – Na, itt gondoltam, hogy valamit tudhat a csávó. Mert nem mindenki román, aki Romániából jön. Lehet, hogy alulértékeltem?

– Nem! Romániai magyar vagyok! Erdélyből jöttem! Román állampolgár, de magyar… még!

– Ismered Einsteint?

Na erre kicsit felment a pumpám! Megtudja, hogy román vagyok, s utána rendesen lebunkóz azzal, hogy megkérdezi, ismerem-e Einsteint! Ki ne ismerné? Jól van, messziről jövök, de azé’ oda is eljutott Albert neve! Jó hogy azt nem kérdezi, hogy tudok-e olvasni vagy hasonló! Na – gondoltam –, ezzel kicsit leírtad magad! Mihelyt megtudja valaki, hogy romániai vagyok, már azonnal hülyének kell nézzen?!

– Romániából sokan jönnek ide dolgozni… – jelenti ki, mint aki birtokában van egy felmérés eredményeivel!

– Elég sokan! – mondom.

– De miért nem mennek nyugatról Romániába dolgozni? – kérdi. Ez volt az a pillanat, amikor éreztem, hogy az első benyomás sosem hazudik! Hát… ilyen kérdést! Erre mit mondjak? Vázoljam, hogy szeretett hazánkban kétszer annyi munkáért fele annyi pénzt sem kapsz, mint itt?

S akkor jött az, ami feltette a hosszúíre a vesszőt:

– Mi a véleményed a cigányokról? Arról, hogy Franciaországból küldik haza őket?

– Mi a véleményem? Az a véleményem, hogy aki lopni megy, azt nem hazaküldeni kellene háromszáz euróval, hanem be kellene zárni!

– Igaz, hogy Romániában lágerek vannak, ahol a cigányokat kínozzák?

Na erre meg sem mertem kérdezni, hogy honnan szedi! Lehet, hogy lemaradt pár évtizedet, s összekeverte az égtájakat? Hitler rég meghalt! Hát… az, amit ő képzelt, max. egy tősgyökeres cigány falu lehetett. S a nyomor nem azért volt, mert az egy láger, hanem azé’, mert náluk az a szokás.

Erre kiderült, hogy lehetséges, hogy rasszista vagyok! Na mondom szép! Ez a csávóka öt perc alatt kiszűrte, hogy hazafiatlan, bunkó és rasszista vagyok! Vajon minden nyugatiban ilyen kép él a romániaiakról – csak nem szólnak róla -, vagy csak én találtam el szerencsésen ezt a gyereket?

Halloween

Az ilyen amerikai divatról, mindig a Rammstein – Amerika száma jut eszembe. Különösen az a kép, amikor a buddhista gyerkőcök hamburgerrel tömik magukat. Egy másik jellemző kép, ami a “Szabadság, szerelem” c. filmben van: Karcsit az igen tisztelt pártvezető megkínálja IGAZI rágóval és IGAZI Colával. Mert hát Amerikai. Így vagyunk mi is!

– Halloween? Persze, kérek, Amerikai!

De hogy mi ellen véd, mire jó, vagy mi az, nem tudjuk. Divat, olvadjunk be mi is, legyünk műanyag! Október 31.-ről ez jut eszünkbe: töklámpa, buli! Nem akarok most arról papolni, hogy ez a nap a reformáció napja. Az nem divat. Így marad a Halloween. Nem az én tisztem felvilágosítani az embereket arról, hogy mi is ez az ünnep, honnan is terjed. ezt már megtették előttem. A wikipédia is okos, ott is lehet olvasgatni róla.

Az én gondolatom csak az róla, hogy akkor ügyesen ünnepeljük a függetlenség napját is. És el lehet felejteni az olyan dátumokat, mint március 15.-e, augusztus 20.-a, október 23.-a. El lehet felejteni, hogy nekünk is van olyan, hogy farsang. Plusz ehhez jön szerintem, hogy bulizással jól fel lehet készülni másnapra, Mindenszentek ünnepére, mikor az emberek a már nem élő hozzátartozóikra emlékeznek. Tudom, nem hivatalos ünnep a református egyházban, mégis elterjedt… Nem húúúdenagy magyarkodásból írtam ezeket le, hanem csak azért, mert szúrja a szemem, hogy sokszor döngetjük a mellünket a piros-fehér-zöld alatt s közben lassan elfelejtjük, hogy mit is jelent az a három szín…

Mindenkinek jó Halloween-partyt!