Kezdőlap > Uncategorized > Vídéki sanzon

Vídéki sanzon

Süt a nap. Milyen jó, hogy meleg van. Kitavaszodunk lassan. Kévánkozik ki az embör. Hát fel es pakolom magam: egy falás kenyér a zsebbe, fényképözőgép a vállra, irány a mező. A kertön keresztül menyek, legalább azalatt se kell az aszfalton gyalogoljak. A megsárgult, még élettelen füvön vartyog egy-egy helyön a gumicsizma. Igen, még gumicsizma. Hanem elázna a lábam, s térgyig lenne sáros a nadrágom.
Sietök, hogy a kutyák, Totyi s Lili ne tepoggyák essze a szomszédok kertyeit. Nem mintha lenne amit kitapoggyanak, de az embörök abba kötnek belé, amibe csak tudnak. Olyan szomorú minden. S mekkora szakadék van az ég s a főd között: milyen életöt adóan süt odafenn a nap, még a felhők se tartnak árnyékot. S milyen élettelen minden idelenn. A tél megviselt: a fák ágain nincs levél, a fű sárga, minden csupa sár. Ezön gondolkozok, szinte nem es látok semmit, csak az árnyékomot. Azt nézöm a fődön, ahogy változik: egyik fődön lucerna vót, a másikba répa, arrább pityóka. Csalafinta az árnyék: beléfekszik minden gödörbe, minden sáncba, reaszökik minden bogra, fűszálra.
Ekközbe jövök rea, hogy eddig amit láttam, az mind a múlt. A lekaszált fődek, a felszántott táblák. De a ződ gabona, amin éppen átalmenyek, az a jövő. Ha az Isten megsegét, ejisze lesz miből enni… de elég gyér a vetés.
Eléveszem a gépöt. Szóllíttom a kutyákot: hogy tuggyak képöt csinálni rólik. S közbe bészívom a tavasz szagát, érzöm a szellőt, s hallom, ahogy a főd issza bé a vizet. Megállok s hallgatom. Mintha a gyomrom korrogna. Lehet az es vót. Eléveszem a kenyérsarkat, harapok belőlle. S két mindig éhös szempár néz engöm, semmié le nem vennék a szemiköt rólam:
– Mesze te! Sok semmirevaló! – adok egy-egy falatot nekik es.
S hallgatom, ahogy szikkad a főd. Issza bé a vizet. S arra gondolok, hogy milyen félelmetös. Nem es tudjuk, hogy mi menyen végbe a főd alatt, s ha halljuk, legyintünk: Szikkad a főd. Issza a bé a vizet!
Hadd igya. Kimenyek a dombra… látszik egész Füle. Milyen szép. Csinálok egy képöt. Akkora a falu, hogy alig fér fel egy képre. Akarva, akaratlanúl a házunkot keresöm. Megvan… Leülök egy kőre. Apum erre asszondaná, hogy az ilyenön kígyó es lehet. Mindegy, most nem az a fontos, hanem az, hogy van. Szép ez a Füle… s az egész táj, ameddig ellátok: Bardoc, Száldobos, Olasztelek…
Ideje indulni! De nem tudok ellenállni, hogy le ne üljek a fűre. Olyan jó puha. Még akkor es, ha béázzik a nadrágom. De mindegy, nem érdököl. Totyiiiiiiiiii! Idejön, megsimmogatom. Végignézöm az utat. Ejj, mennyit jártam itt gyermökkoromba nagyapámmal. Filorotvány – igen, így hívják ezt a helyet. Ott vót a fődje annál a fánál.
Eddig Kata félúton van hazafelé. – jut eszembe. Nyúlok is a telefon után, kicseng. Gyalogolok kicsit, s megszólal Katie Melua – Just like heaven című száma. Jól van, minden rendben… jó útat. Hiányzol, de csak kibírunk pár napot, s Kolozsváron majd lesz időnk egymásra.
Milyen jó, hogy ilyen meleg van. Süt a nap. Szép minden. Jő a tavasz. Élet lesz. Semmi se tuggya elrontani a kedvem… milyen szép itthon. Ezt viszöm magammal Kolozsvárra!

Reklámok
Kategóriák:Uncategorized
  1. Levi
    február 7, 2009 - 10:45 de.

    Nehogy a kutya lábnyomát a mű kertünkbe megkapjam, mert akkor fel es jelöntlek a kutyamindenit! 😀 Most kapáltam meg a parlagfüvet s még a végin kitapoggya! :)))
    Azok a képök Füléről neköm es kellnek osztáng!

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: