Vonat

Zötyög a vonat. Mozgok jobbra, balra, mindenfelé. Idegesít, hogy a gépem kijelzője lebeg előre-hátra. Nem is lenne baj, ha egy megadott ritmus szerint történne ez a jelenség. Akkor talán tudnám követni, s nem is lenne ilyen rossz, követhetetlen. De így…
Na végre. Lassul a mozgás. Igen, már mozdulatlan. Mert megállunk. Balázsfalva. Mozdulatlan. Ez az! Azon kapom magam, hogy örülök. Pedig nem kellene. Mert nem haladunk. Nem telik az idő… beszélgetnék. De nem akarom zavarni azt, aki olvas mellettem. Azt se, aki velem szemben a kurzusába próbál elmélyedni, sikertelenül.
Mindegyikük arcán azt írja, hogy „Legyünk már Kolozsváron!” vagy „Utálom a vonatozást!”. Pedig jó a vonat. Nem csak a társaság, az emberek miatt. Inkább a tájért. Ahogy halad a vonat. Mekkora erő van benne. Mégis egy sínpárra van rászorítva. Ha van egy váltó, akkor áttérnek egy másik cél felé. Remélem a miénk nem fog letérni.
– Nem szeretek levetkőzni… – megcsapja a fülem. Nem akarok hallgatózni, de az ilyesmire akaratlanul is felfigyel az ember . Ilyenek vagyunk. Na, vissza a blogíráshoz. Mostanában szinte minden nap cirkálok valamit ide. De minek? Miért? Pedig nem is szeretem azokat a hírességeket, akik „blogbuzik”: mindent leírnak, hogy mikor keltek fel, hány perckor kezdték mosni a fogukat. Vagyis mindent, ami velük történik, s csak azok olvassák, akik pletykára vágynak. Remélem ez nem ilyen. Vagyis nem lesz ilyen :D.
– Húzzál! Húzzál! Erősebben. – a mellettem ülő szőke kislány csacsogja az apukájának. Milyen aranyosak együtt. Olyan… nem is tudom. Szépek. A lány cipőcskéi ledobva, egymástól távol hevernek a földön. A tulajdonosa pedig a mellettem lévő széken, a szájába tett kézzel hallgatja, amint a szemben ülő apuci olvassa neki egy meséskönyvből: Barni könyve. Látszik az apa arcán, hogy élvezi ő is, amit olvas. Nem kötelességből, vagy muszájból olvas. Mintha nem is apa-lánya lennének most, hanem játszótársak. Asszem én is ilyen apuci szeretnék lenni. Nem is ijesztő. Régebben féltem a család gondolatától, de mostanra változott. Hogy mitől, azt nemtom. De nem is érdekel… azaz érdekel, de az a fontos, hogy ez van. Vajon Katának nem kellene egy gyerek? 😀
Egy ilyen kicsi rosszaság, ami egy élet, egy történet, jövő. Amiben látom magam, s Őt.
– Kolozsvár nekünk nem szép város, úgy-e apa?
– Ki mondta ezt? Honnan tanultad?
– Nem így van? Nem tanultam…
– Dehhhhogynem. Te mindent tanulsz. – erről eszembe jut a katekétika. De csak a tantárgy, mert a kurzus önmegsemmisítése sikeresen befejeződött a vizsgával.
Csak most esik le, hogy nem is selyp…
Minden percben felkapom a fejem, amikor hallom a Barni nevet. Vajon miért? 😀
Lassítunk, kinézek az ablakon. Már Enyeden vagyunk. Lassan telik. Most látom csak, hogy esik az eső. Bakkermájszter! Ezt most tanultam, még friss. Az otthoni jó idő ideérve elromlott. Pedig hozhattam volna belőle egy darabot.
Milyen jó is lenne, ha mindenhol volna wireless. Most nem wordba, hanem egyenesen a blogomra írtam volna ezt.

Reklámok
Kategóriák:Uncategorized Címke: , , ,
  1. Kata
    február 9, 2009 - 3:57 du.

    1. Most nem kell gyerek. :))
    2. Bakker, ne lopd el a lökött szavajárásaim!
    3. Nézd meg a The Curious Case of Banjamin Button c. filmet!
    4. Puszi 🙂

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: