Kezdőlap > Irodalom > Két idézet Tamásitól

Két idézet Tamásitól

„Én nem imádok dogmát! Én nem vagyok a hic-haec-hoc isten gyermeke, hanem azé, aki lekacag a Napból, áldást ad a Népnek; aki itt lakozik elevenen a szívemben, és nem ott fekszik a betűországban latin szavakkal bétakarva!”

Egyszer volt egy ország, s annak a közepében egy óriási piros palota, amely égre kacagott, mint a tűz. Itt lakott a király tengernagy bőségben és irgalmatlan kevély természetben. Úgy hítták, „Homály”. Napkelte idején és napnyugovás idején örökké felment a piros palotának magas tetejére, és nézte nagy országát száz ördög szemével, nézte a fekete városokat és a fekete falukot, a szolgaságban s kínban feketére aszott rengeteg népet, a fekete keservet és a fekete jajt, és az istentelen fekete nagy jármot, amelybe milliókat béfoga és hajta, űzvén parancsszavával kegyetlenül, és ostorával, mint a barmot…
Telt-múlt az idő, s a királynak lett egy fia, s ahogy ennek híre szálla széles nagy országban, a nép felkacagott, és a karját a magosba emelé. –Szabadíts meg, óh királyfiú, minket! – kiáltották a városban és falun és mezőkön egyaránt. És reménykedének, s telék valahogy az idő. A királyfiú is felnevekedék nagy ügyelet alatt, s hogy immár legény kezdett lenni, szóla az apjának, hogy a leányok között megjárná magát. A vén király azonban titokban nevelé, a világ szeme elől erővel elrejté, acsaroda egyet, s fiát a leányok közi világért el nem ereszté. S akkor fellobbana a jámbor királyfiú, bévárá éjnek üdejét, álgúnyát veve, s ki a kapun. Elmenyen az egyik városba, s hát nincsen egyetlen szál kacagó ember ott, hanem mindenki bőgeti sorsát, posztul ember és állat, s nincsen kenyér, amelyen megnőjjön a gyermek. Elmenyen más városba, s hát ott is úgy van, s úgy a falukban is, s végetes-végig minden szikra helyen. Keserűség lepé el az áldott királyfiút, és szent harag. Emberek bajával a szívében lángolva hazament, s apja ellen felkele népének sorsa miatt. De helyből odaparancsolt száz durva vitézt a király, édesfiát megfogatá, országhatárra elviteté, s vala ott egy háromszor hétöles fal, s a falon egy kapu vasból, s azon a kapun kivetteté idegen földre.
Isten azonban meglátá a dolgot, s két madarat külde nyomban a kapuhoz, hogy segítenék meg a királyfiút. Azok oda is szállának, s leüle az egyik a királyfiú jobb vállára, s le a másik a balra. S akkor sebesen énekelni kezdtek a fülibe valami víg éneket, s ahogy ilyenformán megvigasztalák, nagy hittel felrebbentek, s egy pillantás alatt sereget gyűjte az egyik is magának, és sereget gyűjte a másik is magának. S abba helybe felkerekedék az első madársereg, és hordani kezdé messze földről a királyfiúnak az ételt. És ellepé a nagy falat helyből a másik sereg is, s hat nap s hat éjjel széjjelhordá azt kétölnyi részen. A hetedik nap hajnalán a madárvágott résen bévonula országába az Isten és emberek királyfia, és lánggal ég vala az arca. És előtte repültek énekelve a madarak mind, és ébresztették a bajlátott népet, és seregbe verték mind, aki élt, éhezett és szomjúhozott. S mint amikor virjad, jóra és igazságra és életre feltámadt az ország, s a nap megitta mind a fekete színt…
A királyfiút pedig megkoronázták, s Örömországában ma is él, mert aki jót teszen embernek és Istennek, annak örök élete vagyon.

Mindkét idézet a Szűzmáriás királyfi c. kötetéből származik, amiben Bódi sorsá… de erről majd bővebben! 🙂

Reklámok
Kategóriák:Irodalom Címke: , , , ,
  1. Még nincs hozzászólás.
  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: