Kezdőlap > Info > Máris bírálat alatt az iPad

Máris bírálat alatt az iPad

Források szerint KOMOLYan bírálgatják az új szuperkütyüt. Valószínüleg tényleg nagy a gond, ha azt mondják.

A legnagyobb problémának azt tartják, amit már említettem az előző bejegyzésben: nincs benne beépített kamera és mikrofon. Így kimarad a videótelefonálás lehetősége. A második probléma pedig a multitasking hiánya. Egyszerre csak egy alkalmazás futhat az iPaden. Ez azért meglepő, mert az A4 proci, amire épül, elég erősnek látszik. Idővel biztos ezek is mind benne lesznek a következő generációkban.

A másik nagyobbacska gond a névválasztás. A legtöbb amerikai nőnek az iPadről nem az Apple új izéje jut eszébe, hanem a tampon.

“Van egyetlen nő is az Apple marketing részlegén? – kérdezte Brook Hmmerling, a Brew Media Relations alapítója. Ezért jelent meg annyi negatív megjegyzés a közösségi oldalakon, ami az iPadet iTamponnak nevezi (pl. ez a jútub videó).

A Fujitsu már 2002-ben kiadott egy iPAD nevű kódolvasót. Már el is indították a márka levédését. De az Ipad más országokban is foglalt. A Siemens autóalkatrészeket, egy kanadai cég melltartót forgalmaz ezen a néven.

A szememben ezek mind apróságoknak tűnnek. Én nem azé’ vennék egy iPadet, hogy Romániában telefonálgassak vele. Mondjuk kicsi hiányérzetet okozhat, ha gépelek valamit s közben hallgatnák valamicske zenét! De az a sok letölthető alkalmazás, a filmek, a képek, az e-bookok, az érintőképernyő, az Apple márka és a 10 órás aku ellensúlyozza… Mondjon ki mit akar, de akkor is vagány!

via sg.hu

Advertisements
Kategóriák:Info Címke: , , , ,
  1. Ray
    február 1, 2010 - 12:40 du.

    Nos, most azok akik arrol beszelnek h nem lehet multitaskelni, azok bizonyara nem ismerik az iPhone/iPod touch “Backgrounder” es “Switcher” (ha nem tevedek) app-eket, amik segitsegevel mar ezeken a kutyuken is tudnak multitaskelni

    amint pl ez a Youtube video is mutatja (es ez csak 1 a tobb 100 kozul).

    Ami a zene hallgatast illeti, mar az iPod touchom kepes a zenet a backgroundba futtatni, semmi extra nelkul, ugyhogy garantalom h ez az iPadba is ott van.
    Igaz vannak pl jatekok amelyek automattan lekapcsoljak a zenet, ilyenkor viszont csak annyit kell tudni h dupla klikk a Home gombra, barmelyik alkalmazasba felhozza a playback control-okat es ujbol lehet inditani a zenet (felteve h leallitottad a jatek zenejet. Megy egyszerre mind a ketto is csak zavaro :P)

  2. Ray
    február 1, 2010 - 12:42 du.

    Ja, es a Pad az intim betét és nem tampon 😀

    • baresz
      február 1, 2010 - 2:20 du.

      Hát azon én is gondolkodtam, hogyha egy Nokia e51-en is lehet egyszerre zenét hallgatni plusz (pl.) smst cirkálni, akkor egy Apple hiperszuperultramodern izén ne lehetne?
      Apropo tisztasági felszerelés, a Pad egy márka neve asszem… de igazad van, betétet jelent!
      ui: hogy mennyit lehet egy ilyen női izén hogymongyákolni :))

  3. Ray
    február 1, 2010 - 2:54 du.

    Sok mindent hivnad meg PAD(s)-nek. Igy pl PADs egy program neve amit aramkorok tervezesere haszalunk itt a muszakin, ne meg sok ezer ember vilagszerte, de azt senki soha nem kommentalta. Pedig pl az OrCADosok (mas ceg, ugyanolyan program) igazan csinalhattak volna.

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: