Kezdőlap > Blogol > Magyarverések kronológiája

Magyarverések kronológiája

Éppen ma esett szó róla, hogy az egyre inkább szaporodó magyarveréseknek kell legyen vi(ss)zhangja. Lehetetlen, hogy annyi agresszió és igazságtalanság a szőnyeg alatt maradjon. Fájna, ha a dossziék valamelyik román rendőrségi asztalon porosodnának, anélkül, hogy bárki is belepillantana. Ki sem mondtuk, és tessék: Tőkés László máris fellépett. Az erdely.ma oldalán jelent meg nyilatkozata, melyet főleg Vasile Blaga belűgyminiszternek szól!

Novemberben Kézdivásárhelyn vertek meg egy 22 éves fiatalt, mert nem volt hajlandó románul lebonyolítani a telefonos beszélgetését. Áprilisban Medgyesen és Sepsiszentgyörgyön vertek meg nem is egy magyart. Sőt, Szentgyörgyön még a rendőrség is “megnevelte” a magyarokat. Ugyanebben a hónapban Csíkszeredában is történt hasonló eset. Legutóbb is Kézdin történt egy “verekedés”, ahol hat fiatalt bántalmaztak. Itt már komolyabb az ügy, mert az egyik témadó egy román katonatiszt fia volt. Még meglepő, hogy alig jelenik meg róla valami?

A megmentőnk, a HVIM, akik létrehoztak egy mailcímet, ahol a “jogaikban sértett nemzettársaik bejelenthetik a magyarellenes atrocitásokat.” Erőszakra erőszakkal!

Nem tudom, hogy Blaga ha akarna is, mit tudna tenni az atrocítások elkerülése végett? Hogyan tudná megfékezni az etnikai gyűlőletet? Megbünteti a tetteseket?! Legyünk komolyak! Viszont az igaz, hogy a nemzeti közvélemény tudna egy ici-pici nyomást gyakorolni a román hatóságokra (Habár nemtom, hogy érdekli-e őket egyáltalán a külfőldi média ás közvélemény?). Végre magyar nemzetiségűeket is felvesznek rendőrnek! Arra vagyok kiváncsi, hogy azokat átnevelik románra, vagy mind megbuktatják?

Félelmetes, hogy otthon, ahol “mindenki magyar, csak a milicista román, de az es tud magyarul”, bármikor megverhetnek azért, mert az anyanyelvemen beszélek! S ha a hatóságokhoz fordulok, akkor tőlük kapok?! Na most akkor lenni vagy nem lenni… magyar?!

Reklámok
Kategóriák:Blogol Címke: , , , , , ,
  1. Szili
    május 19, 2010 - 9:43 du.

    Mar gondoltam h Medgyest kifelejtetted:P

    • baresz
      május 20, 2010 - 2:12 du.

      Dehhhhhhogyis felejtem ki Medgyest! Háj Gázuuuu! 😛

  2. május 19, 2010 - 10:42 du.

    ujjsag iro leszel komam ha igy haladsz!!!

    • baresz
      május 20, 2010 - 2:11 du.

      Nem, nem leszek… komám!

  3. Zs
    május 20, 2010 - 3:20 du.

    Ha ezek a dolgok ilyen helyeken történnek mint Sepsiszentgyörgy, Kézdi, Csíkszereda, ahol a lakosság többsége magyar, és a rendőrség nem mozdul rá, mert hát miért is mozdulna, akkor nincs egyébb hátra mint szemet szemért, fogat fogért. Lássuk ki ad többet?!

    • baresz
      május 20, 2010 - 3:24 du.

      Zs, ez sem, vagy inkűbb ez nem megoldás! Magyar kisebbség, azt jelenti, hogy kevesebben vagyunk, ha azt számoljuk! Előbb vagy utóbb elfogyunk! Hogy mi a megoldás? Sajna nem tudom! De hogy a “szemet szemért” nem az, az bizti…

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: