Kezdőlap > Irodalom > Székely teremtéstörténet

Székely teremtéstörténet

Tudni kell, hogy mikor az Úristen a népek s országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkeznek róla, valahányszor adódik.

Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagy bajuszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsőrmester-féle. Azért volt szabad neki megszólalnia.

– Uram – mondotta –, valami még nincsen készen!

– S az mi lenne? – nézett az Úristen csodálkozva legvénebb szolgájára.

Az pedig kivette szájából a csutorás pipát, s odabökött vele Erdély felé.

– Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!

Az Úr odanézett, s abbiza, lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni.

– No várj csak – mondta, s elkezdett kotorni a zsebeiben.

Talált is egy marékravaló magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket.

– Így ni – mondotta –, ezzel is megvagyunk.

De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét.

– Márpedig ejiszen hibádzik valami.

– Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? – hökkent meg az Úr.

– Hásze emberek, azok most már vannak instálom – okoskodott a vén főangyal –, de ki fog ott dolgozni?

– Mi? Hogy ki fog dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben, s a románok a hegyek között!

De az öreg csak csóválta a fejét.

– A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek, s bámulják léptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt eltöltik azzal, hogy kergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!

Erre az Úristen nagy bosszúsan benyúlt a lájbizsebébe, s kirántotta onnan a szászt.

– Na – lökte oda bosszúsan a magyarok s a románok közé –, itt van ni. Ez majd dolgozik helyettük is!

De a vén okvetlenkedő újra csak megvakarta a fejét.

– Hásze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindig hibádzik!

– Mi a keserűség hibádzhatik most már? – mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.szekely

– Hásze idenézz, Uram – bökdöste a pipáját az öreg főangyal Erdély felé –, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász dolgozik, ez igaz, s a veszekedésben mindég a mellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is, s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!

Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy ez éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.

Így kerültek a székelyek oda Háromszékbe, a Feketeügy mellé…

Persze a történet folytatódik Táncos Csuda Mózsival…

… idézet Wass Albert Tizenhárom almafa c. művéből.

Advertisements
Kategóriák:Irodalom Címke: , , , ,
  1. Tolnai János
    június 17, 2010 - 2:49 du.

    hát ez nagyon szép Wass Albert idézet, és mennyire találó…..

    • baresz
      június 17, 2010 - 4:30 du.

      Főleg az első két mondat…

  2. Szilvia
    június 17, 2010 - 4:21 du.

    Asszem elolvasom ezt a könyvet! 🙂

    • baresz
      június 17, 2010 - 4:31 du.

      Megéri… le sem tudod tenni a kezedből! Egyszer nem nulla!:))

  3. sziLi
    június 17, 2010 - 5:11 du.

    ezt olvastam…nagyon szép és igaz :>

    Csak ajánlani tudom Wass Albertet….

  4. simonlacika
    június 18, 2010 - 9:08 du.

    ez oan mint egy mese felnot mese nagy gyerekeknek….

  5. simonlacika
    június 19, 2010 - 7:44 de.

    hello wordpressem van nezd meg ertekeld szavaz ra simonlacikasblog.worpress.com

    • baresz
      június 20, 2010 - 7:55 du.

      Megnéztem, ezt írta:

      An error occurred

      Application error

      Exception information:

      Message: SQLSTATE[42000]: Syntax error or access violation: 1064 You have an error in your SQL syntax; check the manual that corresponds to your MySQL server version for the right syntax to use near ‘ORDER BY route_priority ASC, detour_conditions.priority ASC’ at line 5

      Stack trace:
      #0 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/library/Zend/Db/Statement.php(300): Zend_Db_Statement_Pdo->_execute(Array)

      #1 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/library/Zend/Db/Adapter/Abstract.php(468): Zend_Db_Statement->execute(Array)

      #2 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/library/Zend/Db/Adapter/Pdo/Abstract.php(238): Zend_Db_Adapter_Abstract->query(‘SELECT detour_r…’, Array)

      #3 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/library/Zend/Db/Adapter/Abstract.php(706): Zend_Db_Adapter_Pdo_Abstract->query(‘SELECT detour_r…’, Array)

      #4 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/application/models/DbTable/DetourRoutes.php(13): Zend_Db_Adapter_Abstract->fetchAll(‘SELECT detour_r…’)

      #5 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/application/controllers/IndexController.php(102): Model_DbTable_DetourRoutes->getRoutes(NULL)

      #6 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/library/Zend/Controller/Action.php(513): IndexController->indexAction()

      #7 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/library/Zend/Controller/Dispatcher/Standard.php(289): Zend_Controller_Action->dispatch(‘indexAction’)

      #8 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/library/Zend/Controller/Front.php(946): Zend_Controller_Dispatcher_Standard->dispatch(Object(Zend_Controller_Request_Http), Object(Zend_Controller_Response_Http))

      #9 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/application/Bootstrap.php(54): Zend_Controller_Front->dispatch()

      #10 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/library/Zend/Application.php(358): Bootstrap->run()

      #11 /var/www/vhosts/sendori/htdocs/public/index.php(25): Zend_Application->run()

      #12 {main}

       

      Request Parameters:
      array(3) {
        ["controller"]=>
        string(5) "index"
        ["action"]=>
        string(5) "index"
        ["module"]=>
        string(7) "default"
      }
       
        

      😛 Szerintem valamit elrontottál kicsit…

  6. simonlacko
    június 20, 2010 - 9:31 du.

    nem dehogy pill http://simonlacikasblog.wordpress.com/ csak anyi lapom van h kavarom oket mar

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: