Kezdőlap > Blogol, Kepek > Voltunk a Tordai-hasadéknál

Voltunk a Tordai-hasadéknál

1Aknaival már egy ideje tervezzük, hogy a diáknapos csapattal elmegyünk Torockóra, de nem jött össze. A tegnap akartunk volna menni, de az sem lett meg. Így hosszas kupaktanácskozás után – ami volt vagy 45 perc –, Krisztinával azt döntöttük el, hogy megyünk Tordára. Kicsit nem tudtuk, hol merre, mivel, mikor, de megyünk. S elértünk. Tordára 15 percenként indul Alis-os mikróbusz, onnan Cheiara, s onnan séta! Két kilóméter, nagy melegben, hegyre elég izzasztó. Főleg ha kétszemélyes a csomagod.

Mikor elkeztünk gyalogolni, aszittem, beperelem a meteorológiai szolgálatot. Morgott az ég, sötétedtek a felhők, csepegett is valami. De eső nem lett, így megúszták. Igaz, mi is, ezért szépen hallgatok.

Gyaloglás közben már tervezgettem, hogy milyen látványban lesz részem. Elképzeltem, hogy az Alpokhoz hasonló szírtek vetnek árnyékot egy kicsi patakra, aminek a partján sátorok állnak, egy-két tűz füstje tör felfelé. Ez a képzelet, a valóság egy kicsit más, ami aligha hasonlít az én Tordai-hasadék-képemre. A hegyek, erdők igen. A patak nem is olyan kicsi, hiszen elsodort pár hídat. Ezért kellett mezítláb átmennünk rajta. Jó érzés volt, hogy ahol a többi ember megtorpan, ott mi bátran (vagy félve?), óvatosan lépkedünk a köveken. De ez sem keserített el, élveztük, mert

kirándulni jöttünk, vagy mi!

És milyen szép helyre! Az erdő, a fák, a bokrok, a csihány (=csalány), a patak megszokott, és mégis idegen. Ott lebeg felette az ismeretlenség. Megnő a kiváncsiságod, hogy felfedezd a tájat. Mindenhol óriási sziklák, fűel, fával benőve. Érdekes, ha felnézek, nem félek! Elértünk oda, ahol az acélsodronyba kapaszkodva lehet menni az ösvényen. Egy méter. Balra sziklafal, jobbra patak. Itt kezdett a félelem környékezni! Innen jobban koncentráltam a tájra, a szépségre, hogy ne féljek.

Szerencse, hogy a hasadékba nem lehet kocsival felmenni, csak gyalog! Milyen lenne, ha a sziklákról a manele visszhangozna, olaj lenne minden, a sörösdobozok mutatnák, hogy jó helyen jársz, nem tévedtél el. A szotyiról nem is beszélve! Igen, igen! Ide is elért a KULTÚRA.

DSCF2680 Kanyaros biza! De kit érdekel? Apuka megvette nekem az ötös Béemvét, aminek le lehet húzni mind a négy ablakát, ki lehet könyökölni, s bőgetni a tucc-tucct! Egyik kezet ablakon ki, a másikban a telefon!

DSCF2762Akik a tábla mögött, a fűben csücsülnek, azok vagy nem tudnak olvasni, vagy csak magasról, nagy ívben le….ják, hogy mit ír rajta. Asszem a felsorolt tilalmakat egytől-egyig megszegték.

DSCF2748 DSCF2749

DSCF2763Még jó, hogy egy helyen van a szemét. Így a madarak nem kell innen-onnan össze szedegessék. 

DSCF2692

Ez a kétszemélyes csomag: elől-hátul táska.

DSCF2707  DSCF2863

 DSCF2770  DSCF2879

DSCF2872 

DSCF2888 DSCF2890

Tudom, Gálfalvi már megint utál, de én akkor is szeretem a sült szalonnát! 😛

Nadrág fenekébe törött fű, vízes láb, sáros gatya, füstös felső, izomláz, leégett pofa, 194 db. kép, 18 lej az útra. Ez a tegnapi nap leltára. Ennyiért megéri!

Advertisements
Kategóriák:Blogol, Kepek Címke: , , , ,
  1. július 4, 2010 - 7:11 du.

    na ojan eteleket csinalsy h ay esyem megal de ay etvagzam ay megjon amugy zsuzsa hivhatna editket es beci ayt mondta h 1 napra ok is fel jonenek.eyt meg meg kell egyezni

    • baresz
      július 4, 2010 - 10:25 du.

      Ezt meg!

  2. július 4, 2010 - 8:54 du.

    Baaaaaaaaaaaaaaarni! Igenis utállak 😀

    • baresz
      július 4, 2010 - 10:26 du.

      Akkor ez csak rosszabb lesz, me mindjárt (vagyis holnap) felteszem, hogy milyen kaja volt ma! 😛

  3. stulok
    július 5, 2010 - 12:26 du.

    Tényleg nagyon jó volt!.. még akkor is, ha nem másztunk fel a csúcsra – a kereszthez -, még akkor is ha a 2 híd nem volt járható, s még akkor is, ha esett az eső 🙂 legközelebb, tutti mászás lesz 😛 és sátorozás, mert megígérted 😀 puszi

  4. Szili(Aknai)
    július 5, 2010 - 3:14 du.

    :))) Hat te…..majd meg megyunk turazni a diaknapos csapattal:)))

    • baresz
      július 6, 2010 - 9:48 de.

      Jaja :))

  5. J.Kata
    július 5, 2010 - 3:22 du.

    Torockóra is elmehettek, fiatalok, mert nagyon szép. Az idén ott voltam tánctáborba, és elmondhatom, hogy egyszerűen csodálatos minden reggel úgy ébredni, hogy a házikódból látszik a Székelykő. 5o-6o km Kolozscity-től, s biztos van busz arrafele is 🙂

    • baresz
      július 5, 2010 - 6:19 du.

      El is megyünk! Csak még dátum nincs! 🙂

  6. Kicsi Zsu
    július 5, 2010 - 4:23 du.

    Mi a helyzet Zsuzsaval? Megyunk megyunk, barhova…
    Varunk haza Ticsite:*

    • stulok
      július 6, 2010 - 8:24 de.

      Zsuzsa, azt terveztük, hogy majd minden hónapban elmegyünk valahova .. aztán ha ezt betartjuk, viszünk téged is – ezt is terveztük 😀

  7. július 6, 2010 - 12:58 de.

    Felmegyunk a kis szigetre Zsuzsa! Reggel légy készen, mert vitetlek!! :))

  8. július 6, 2010 - 1:00 de.

    Hat a szalonna sem utolso sulve, de egy nagy gamat véres hús jobban mutat a tanyeron..:D

    • baresz
      július 6, 2010 - 9:49 de.

      Az a baj Levi, hogy a lottón mégse nyertem. Így maradt csak a szalonna. Az se nulla!

  9. akinomnikamo
    július 6, 2010 - 9:05 du.

    nagyon jól néz ki az a szalonna…most úgy meg kívántam azzal a jó kis zöldség salátával…betudnék pofátlankodni belőle rendesen :))…most nagyobb honvágyam lett haza mint amilyen idáig volt :((

  10. október 28, 2010 - 8:55 du.

    Tényleg jó a szalonna, s a zakuszkás kenyér ;))

  1. július 6, 2010 - 10:24 de.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: