Archívum

Archive for 2010. október

Halloween

október 31, 2010 1 hozzászólás

halloween Az ilyen amerikai divatról, mindig a Rammstein – Amerika száma jut eszembe. Különösen az a kép, amikor a buddhista gyerkőcök hamburgerrel tömik magukat. Egy másik jellemző kép, ami a “Szabadság, szerelem” c. filmben van: Karcsit az igen tisztelt pártvezető megkínálja IGAZI rágóval és IGAZI Colával. Mert hát Amerikai. Így vagyunk mi is!

– Halloween? Persze, kérek, Amerikai!

De hogy mi ellen véd, mire jó, vagy mi az, nem tudjuk. Divat, olvadjunk be mi is, legyünk műanyag! Október 31.-ről ez jut eszünkbe: töklámpa, buli! Nem akarok most arról papolni, hogy ez a nap a reformáció napja. Az nem divat. Így marad a Halloween. Nem az én tisztem felvilágosítani az embereket arról, hogy mi is ez az ünnep, honnan is terjed. ezt már megtették előttem. A wikipédia is okos, ott is lehet olvasgatni róla.

Az én gondolatom csak az róla, hogy akkor ügyesen ünnepeljük a függetlenség napját is. És el lehet felejteni az olyan dátumokat, mint március 15.-e, augusztus 20.-a, október 23.-a. El lehet felejteni, hogy nekünk is van olyan, hogy farsang. Plusz ehhez jön szerintem, hogy bulizással jól fel lehet készülni másnapra, Mindenszentek ünnepére, mikor az emberek a már nem élő hozzátartozóikra emlékeznek. Tudom, nem hivatalos ünnep a református egyházban, mégis elterjedt… Nem húúúdenagy magyarkodásból írtam ezeket le, hanem csak azért, mert szúrja a szemem, hogy sokszor döngetjük a mellünket a piros-fehér-zöld alatt s közben lassan elfelejtjük, hogy mit is jelent az a három szín…

Mindenkinek jó Halloween-partyt!

Reklámok
Kategóriák:Blogol Címke: , , , ,

Az otthon… az valami más

október 31, 2010 6 hozzászólás

Sokszor elnézem a szobámat. Két szék, három fotel, szekrény, ágy, asztal. Bútorok halmaza. Bezsúfolva minden, amire szüksége lehet egy egyetemistának. Emlékszem, amikor első éves voltam, a szobámnak az volt a rendeltetése, hogy legyen egy hely, ahol egyek s aludjak. Nagy ritkán az, hogy legyen egy kicsi magányom. Nem is volt túl igényesen berendezve, elvégre csak egy évre kell. Aztán jött az a periódus, amikor otthon kellett. Összenőttünk négyen, s otthonosabb volt a légkör. Mint egy család.

Most pedig megijeszt az, hogy milyen igénytelen tud lenni az ember. Kilenc hónapig kell az otthonom legyen ez a szoba, mégis olyan idegen, mintha csak ma este laknék benne, s azzal mennék is tovább. Nincs meg benne az a plusz valami, ami otthonná teszi. Hiányzik, hogy amikor ránézek egy bútorra, akkor nem egy érzés jön elő, nem egy hozzá kapcsolódó történet jut eszembe. Nincs olyan, hogy kedvenc szék, vagy kedvenc fotel. Csak szék s fotel… s ez néha elszomorító!

Kategóriák:Uncategorized

Adventi pályázat

október 30, 2010 11 hozzászólás

VAU 2010 palyazati felhivas Kinek mit hoz az angyal? Ha egyáltalán lesz neki anyagi kerete… most segíthetsz neki megteremteni az anyagiakat. A VAU-ra (Várom Az Urat Adventi Keresztény zenefesztivál) készülve kitalálta az IKE, hogy lesz fotó és próza, illetve vers pályázat. A KatóKata(ezt akarattal írtam egybe!) által küldött e-mail egyből azzal kezdődött, ami megfogja a szemet: lesznek értékes nyeremények! A legjobb fotóért jár kétszáz lej és egy kétszemélyes belépő Tusvira(remélem nem az ideire :P). A második legszebb fotó készítője pedig száz lejjel gazdagodik. Nem kell elkeseredni, van harmadik díj is, az úgynevezett közönségdíj, ami egy Algyógyi hosszú hétvégét jelent két személy számára.

Az irományokért ígért első hely száz RONos vásárlási utalvánnyal kecsegtet. A második helyen végző emberke ugyanolyan utalványt kap, csak az összeg változik (persze csökken): hetvenöt lej. A harmadik díj ugyanaz, mint a fényképezésnél. (Azt nemtom, hogy mi lesz akkor, ha harmadik leszek mind a két versenyben? 😀 ).

Tehát fiatalok, aki a fotózásban első lesz, és van akkora mázlija, hogy a prózában/versben harmadik lesz, akkor ingyen kirándulhat egyet.

Nem fontos, de azé’ jó, ha november 25.-ig elkülditek az A5-ös méretű fényképeket(mert max. kettővel lehet benevezni) és az irományt(max. egy mű, terjedelme ne haladja meg a két gépelt oldalt, tizenkettes karakter, Times New Roman betűtípus és egyes sorköz) a Mócok utca 84 számra, Kolozsvárra! A téma viszont fontos, nem árt betartani: A várakozás.(Vajon miért? :P)

Jó munkát elvtársak! Mindent bele, a második és a harmadik hely még szabad, az első foglalt nekem! :))

“Freedom for every white men, freedom for every black men!”

október 22, 2010 5 hozzászólás

DSC_0063 Erről az utcai muzsikusról az a koldus jutott eszembe, aki a bank előtt kéreget: tudja, hova kell megállni! Ahol találkozik a három sétány, az a legforgalmasabb pont! Szem előtt van, mindenki ott megy el, s még olyan is akad, aki a kinyitott gitártartóba pár zergőt dob. Megérdemli. Azért a pár centért feldobja az ember napját.  Ahogy az enyémet is! Jól esik hallgatni a “Nobody can stop the raggae music” közben az improvizált beköpéseket: “Thank you brother! Thank you sister!”. Közben pedig összeköti a kellemest a hasznossal: pár lépéses mozgással beleéli magát a zenébe, mert elég hideg van.

Amikor felhangzik a “Freedom for every white men, freedom for every black men!”, az jut eszembe, hogy mi lehetne ennél több szabadság?! Itt áll, zenél, s közben a mosoly nem tűnik el az arcáról. Legalábbis a szemlélő hallgatóság szerint. Neki is ugyanúgy lehetnek gondjai, idegesítő főnöke, hiányzó pénze, elmaradt lakbér, teljesületlen vágya! Mégis azt csinálja, amit szeret: zenél másoknak s elfelejteti az emberekkel a gondokat… hacsak pár percre is!

Kategóriák:Zene Címke: , , ,

Akiket irigylek

október 16, 2010 5 hozzászólás

irigyseg1 Ha összeállítanék egy listát nevekkel, azokról, akiket irigylek,ki lenne az első? És itt az irigységet nem arra értem, hogy a másik embert szidod, mint a bokrot, csak azért, mert van valamije, s közben a nyüvekkel eteted, s a tűzzel égeted és a tolvajjal lopatod! Nem a féltékenységre értem, hanem arra a csodálattal vegyes elismerésre, amikor asszondod magadban: “Ez igen! Én miért nem tudok ilyent?” Az irigységet itt arra értem, hogy valakinek elismered a tehetségét, felnézel rá, példaképed lesz. Ha nem is az egész ember, legalább egy vonása.

Mostanában ezen gondolkodom. Mekkora lenne egy lista azokról az emberekről, akit irigylek valamiért? Öt név? Tíz? Száz? S nem mutatná-e egyben azt is, hogy mennyire telhetetlen az ember. Mintha nem becsülném azt, amim van, s többet akarok. Cél a tökéletesség! Engedd el a telhetetlenséget a láncáról, hadd táplálkozzon. S ez elitélendő? Szerintem nem kell elítélni senkit, mert mindenki tudja, hogy ki ő! De jól esik álmodozni, olyan célok felé nyújtani a kezünket, amik talán elérhetőek tanulással, majmolással, gyakorlással, vagy éppenséggel olyanok felé, amiket sose érünk el!

Akkor a nevek helyett tulajdonsások sorakozzanak. Az mégis elegánsabb!

1. Irigylem azokat, akik szívből tudnak mosolyogni a gondok idején is. Mert bíznak, és nem esnek kétségbe.

2. Irigylem az olyan embereket, akik a dolgok mélyére látnak, és nem csak a felszínes dolgokat veszik észre. Akik azt is megérzik a szavakban, amit az átlagember nem.

3. Irigylem az olyan embereket, akik úgy tudnak írni a legnullább dologról is, hogy azt élvezet olvasni. Egyszerűen nem tudod abbahagyni, pedig a zéróból indulnak ki.

4. Irigylem azokat, akik vasakarattal rendelkeznek. Nem nagyfejűek, sem konokok, sem csökönyösek, hanem tudják mit akarnak s attól nem tántorodnak el.

5. Irigylem azokat, akiknek nagy a képzelőerejük. Nem ragadnak le a koszos világba, hanem kiszínezik a szürkeséget.

6. Irigylem azokat, akik először gondolkodnak, és utána cselekednek.

Valójában a lista sokkal hosszabb. De asszem egyelőre ennyi is megtenné…

Kategóriák:Blogol Címke: , ,

Svájc

október 15, 2010 9 hozzászólás

SvajcKantonok …olyan falu, ahol kolbászból van a kerítés, mézeskalácsból a házak, a kertben lila-fehér Milka-tehenek legelnek, az emberek pedig ráérősen bámulják őket. 😀 Azaz majdnem ilyen! Kicsit elrugaszkodtam a valóságtól… de nem nagyon! Nemcsak a térképen látszik a nyugatabbra való elhelyezkedés, hanem az országon is. Kezdve azzal, hogy az emberek kedvesek. Ahova csak mentem, mindenhol volt türelmük végighallgatni, ahogy töröm a nyelvet s próbálom kinyegni, hogy mit is akarok.

Egy példa: bementem egy sarki kicsi üzletbe, hogy vegyek valami üdítőt. A portugál kiszolgáló-tulajdonos szépen mosolyogva kiszolgált, és megkérdezte, hogy magyar vagyok-e? Kérdem: miért, ennyire hallatszik? Természetesen igen. S akkor kezdett beszélni a gátszakadásról… Elmentem bérletet csináltatni, az emberek ott is kedvesek, szolgálatkészek. Szokatlan, hogy nem kiabálnak rád, ha nem értesz semmit, elmondják ismét! És mosolyogva, nem fintorokkal.

Egyetlen egy eset volt, hogy valakinek nem volt alkalma végighallgatni. Az is telefonon, mikor a házigazdám helyett telefonáltam. A genfi lakásában gond volt a lefolyóval, szépen elmondom a telefonos szolgálatot végző nénikének, hogy mi a gond… ő nem érti. elmondom megint, mire leteszi a kagylót! Na, köszönöm szépen!

Bármerre megy az ember, nem ütik el, ha a térképet bámulja állandóan, akkor sem. Annak ellenére, hogy fél Genfet átépítik, nincsenek órákig tartó dugók, a buszsofőrök sem verik az utasokat, sőt az autósok sem kiabálnak egymásnak. A rendőr az igazoltatásnál nem használja ki, hogy rajta kék egyenruha van, hanem startból két nyelven kéri az okmányaidat. Meg is értem miért: minden második emberke feketebőrű, és minden negyedik keleti emberke.

A múltkor még vonatoztam is. Legalább láttam, hogy milyenek lesznek a romániai vonatok 5-10-15 év múlva. Tiszták, pontosak, akárcsak a buszok.

Senki sem siet sehová. Annak ellenére, hogy 12-kor általában mindenhol zárnak, mert kajaszünet van, mindenki el tudja intézni a dolgát. Szépen, ráérősen, öregesen.

Annyira nem vagyok oda s vissza érte, mert szokatlan, s valószínűleg sose tekintem majd otthonomnak. Csak átmeneti lakóhelynek kilenc hónapra. De kezdem jól érezni magam…

Kategóriák:Blogol Címke: , , ,

Értelmetlen dolgokról

október 14, 2010 2 hozzászólás

target Az a baj, hogy amiről most akarnék cirkálni, nem igazán tudom megfogalmazni. Vagy a negyedik próbálkozás, amit most olvasol, de sehogy nem tudom azt mondani, amit akarok. Ott kezdődött az egész, hogy hallgattam egy bizonyos rádióadót. Megnéztem a honlapját, belepillantottam a Fészbúkjába is. Az első benyomásom az volt, hogy elég amatőr, rendszerezetlen. Szinte kacagtam is rajta… Olyan mindenféle, s mégis semmilyen. Másodikra pedig az jutott eszembe, hogy azért van munka benne. Látszik, hogy aki csinálta, annak fontos! Nem azért dolgozott vele, mert épen volt annyi felesleges ideje.

S éppen ez az, amit nem lát az egyik ember a másikban. Azért csinálok valamit, mert leköt, mert szeretem, mert ez a célom. Lehet, hogy egyesek (és most kicsit sarkítok) politikusoknak készülnek, vagy éppen ügyvád lesz valakiből. De neki az a célja. Akkor miért kell(ene) lenézni azt, aki megelégszik kisebb dolgokkal? XYnak ugyanolyan hülyeség az, hogy én blogot írok, mint amekkora marhaságnak tartom azt, hogy ő szabadidejében léggömböt hámoz pl. Azzal van egy célja, s lehet boldogabb azzal az aprócska terveivel, mint Obama.

Sok ilyen csodabogár van. Létezik olyan is, amelyik rendesen provokál s nem tudsz elmenni mellette szó nélkül. Micsinálj az ilyennel? Amíg nem bánt senkit, éljen… Ami másnak értelmetlen, neki a világ!

Nem vagyunk egyformák. Hogy kinek mi tetszik, maga dönti el. De ha okosabb akarok lenni, mint más, s esetleg felvilágosítanám, hogy “Kicsi barátom! Amit csinálsz, annak nincs semmi értelme! Hülyeség!”, akkor gondoljam meg kétszer! Lehet, hogy pont ezzel ábrándítom ki, s teszem céltalanná!

Na… nemtom, ki mit értett meg belőle. Én szóltam, hogy nem igazán tudom megfogalmazni. Csak valami olyasmit akarnék mondani asszem, hogy én szeretek cirkálgatni dolgokról, ami neked esetleg hülyeségnek és értelmetlennek tűnik! Kábé ennyi!

Kategóriák:Blogol Címke: , , , ,