Kezdőlap > Blogol > Értelmetlen dolgokról

Értelmetlen dolgokról

target Az a baj, hogy amiről most akarnék cirkálni, nem igazán tudom megfogalmazni. Vagy a negyedik próbálkozás, amit most olvasol, de sehogy nem tudom azt mondani, amit akarok. Ott kezdődött az egész, hogy hallgattam egy bizonyos rádióadót. Megnéztem a honlapját, belepillantottam a Fészbúkjába is. Az első benyomásom az volt, hogy elég amatőr, rendszerezetlen. Szinte kacagtam is rajta… Olyan mindenféle, s mégis semmilyen. Másodikra pedig az jutott eszembe, hogy azért van munka benne. Látszik, hogy aki csinálta, annak fontos! Nem azért dolgozott vele, mert épen volt annyi felesleges ideje.

S éppen ez az, amit nem lát az egyik ember a másikban. Azért csinálok valamit, mert leköt, mert szeretem, mert ez a célom. Lehet, hogy egyesek (és most kicsit sarkítok) politikusoknak készülnek, vagy éppen ügyvád lesz valakiből. De neki az a célja. Akkor miért kell(ene) lenézni azt, aki megelégszik kisebb dolgokkal? XYnak ugyanolyan hülyeség az, hogy én blogot írok, mint amekkora marhaságnak tartom azt, hogy ő szabadidejében léggömböt hámoz pl. Azzal van egy célja, s lehet boldogabb azzal az aprócska terveivel, mint Obama.

Sok ilyen csodabogár van. Létezik olyan is, amelyik rendesen provokál s nem tudsz elmenni mellette szó nélkül. Micsinálj az ilyennel? Amíg nem bánt senkit, éljen… Ami másnak értelmetlen, neki a világ!

Nem vagyunk egyformák. Hogy kinek mi tetszik, maga dönti el. De ha okosabb akarok lenni, mint más, s esetleg felvilágosítanám, hogy “Kicsi barátom! Amit csinálsz, annak nincs semmi értelme! Hülyeség!”, akkor gondoljam meg kétszer! Lehet, hogy pont ezzel ábrándítom ki, s teszem céltalanná!

Na… nemtom, ki mit értett meg belőle. Én szóltam, hogy nem igazán tudom megfogalmazni. Csak valami olyasmit akarnék mondani asszem, hogy én szeretek cirkálgatni dolgokról, ami neked esetleg hülyeségnek és értelmetlennek tűnik! Kábé ennyi!

Advertisements
Kategóriák:Blogol Címke: , , , ,
  1. sziLi
    október 15, 2010 - 10:15 du.

    Mi is sok idős embert lenézünk, és leszólunk, hogy ennek hol van esze? Van xy lej nyugdíja amiből gond nélkül élhetne. De ő mégis reggel hatkor kel, fej, csarnokba jár (faluról beszélek) dolgozik egész nap. Neki ez az élete. Ha megfosztaná valaki attól a kevés földjétől, a 3 tyúkjától, a 2 tehenétől lehet, hogy bele halna. Ha nem is halna bele de fekvő beteg lenne. Ők épp így néznek ránk fiatalokra, hogy hol van az eszünk. De ha nekünk is megtiltaná valaki, hogy a haverokkal ne üljünk le egy sör mellé, ne ordibáljunk hajnalba az utcán, ne bulizzunk, ne csináljunk semmi őrültséget…stb…akkor velünk is mi lenne? Bárki is bármit tesz, azt valamilyen okkal teszi, neki azzal célja van. Ha mi nem tennénk meg az ő helyébe, az nem jelenti azt, hogy az egy értelmetlen dolog. Egy valakinek biztos nem.

    Sok érdekes dolgot írsz, lehet olvasgatni.

    Na de írtam elég komolyságot, váltsak témát: Csüme nye :-j >:) :))

    • baresz
      október 15, 2010 - 11:28 du.

      Na éppen ez az! Hogy kinek mi értelmes és célszerű, s főleg miért, azt nem tudhatjuk… s így csak ritkán értjük meg!
      Olvasgatni lehet, s hogy mi érdekes, s mi nem, azt nemtom…
      S ha írtam komolyságot, akkor csak asszondhatom: Hé cicaaaaa! Bogozd fel a farkaaaad!

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: