Archívum

Archive for 2011. március

Pipacsos

március 31, 2011 4 hozzászólás

Voltunk Montreuxbe egyet kirándulni. Gyönyürű! Volt alkalmam ismét irigyelni a svájciakat! 😀

Milyen vagány lehet reggel, kávézás közben ezt a tájat bámulni. Lehet, hogy megszokott lesz, de unalmas soha… az biztos. A balfelőli az eredeti kép, alul található a kicsit adjusztált, HDR-es és kerettel ellátott végeredmény! 🙂

Katt a nagyobb képért!

Kategóriák:Kepek Címke: , , , , , , ,

Zárt templomok

március 26, 2011 7 hozzászólás

DSC_0352 Van nekünk egy kicsi formás kápolnánk. Nekünk… nem is a miénk, hanem a Genfi egyházé. Közösen béreljük a svédekkel. Béreljük? Ez is olyan, hogy most “béreljük”, s mikor hazamentem, akkor már “béreli” a gyülekezet. Szóval szép kicsi kápolna az óvárosban. Tiszta kő az egész! Bent székek, orgona, szószék, egy egyszerű úrasztala, lámpák. Általában nyitva szokott lenni. Először furcsálltam is, hogy merik nyitva hagyni? S rájöttem, hogy nincs is, amit elvinni. Az orgona ügyesen be van építve, a billentyűzet szépen le van zárva. Kulcs kell a fűtéshez is. Ugyanúgy az “irodához”. Mondjuk ott sincsenek hű de nagy értékek: székek, asztal, terítő, gyertya.

Azért van mindig nyitva ez a kicsi kápolna, hogy az emberek be tudjanak menni. Ha valaki csendességre vágyik, nyugodtan leülhet. Ha zavartalanul akar beszélgetni a Főnökkel, megteheti. Nem zavarja senki. Párszor én is beültem. Sose találkoztam senkivel. Akkor minek nyitva hagyni? Kinek? Bizony jó, ha nyitva van. Ha egy ember akad, aki be akar menni, az előtt nyitva van az ajtó. Milyen szép: a templom ajtaja mindig nyitva van. Bemehetsz. Csak te és a Teremtő. Szószóló, közvetítő nélkül. Kettesben!

Itt nyitva lehet hagyni. Otthon sokszor megesik, hogy elmegyek a templom előtt. Bemennék, de tudom, hogy zárva van. Nem csak az ajtó, még a kapu is. Nem lehet nyitva hagyni. Kerül olyan ember, akit nem gátol meg az sem a lopásban, hogy az Isten házából kell elvenni. Elveszi! Mindegy hol van, tetszik, kell, elveszi, valamire csak jó lesz. Na ezért van zárva otthon a templom ajtaja. Az ember pedig nem megy be a tiszteleteshez, hogy elkérje a kulcsot. Miért? Nem tudom. Nem akarja zavarni, szégyelli? Pedig milyen jó lenne, ha néha nyitva lenne a templom ajtaja. Biztos kerülne ember, aki bemenjen, leüljön a csendben, s imádkozzon! Közelebb érezné magát Istenhez! Nem véletlenül mondják, hogy Isten háza! Egy épület, ami az övé. Mintha ő lenne a házigazda, aki szívesen látja a vendégeket. Nem kirekeszti, hanem betessékeli, behívja őket.

A templomnak nyitva kell(ene) lennie mindig, az ember pedig kellene tisztelje!

Kategóriák:Blogol, otthon, Teo Címke: , , , , , ,

Tényleg nem változik az ember?

március 24, 2011 Hozzászólás

1367 Asszongyák az ember nem változik. Márpedig ez nem igaz! Igenis változik, minden emberke. Még te is. Én is. S ez így van jól. Ha nem változnánk, mindig ugyanazokat a hibákat követnénk el. Nem tanulnánk semmiből. Csak körbe-körbe szaladgálnánk, mint a mókuskerékben.

Egyszerű logikusan levezetni: Az idők változnak. Ez elcsépelt, közhely és általánosan elfogadott. Ahogy az is, hogy az ember mindig alkalmazkodik. S ha az ember alkalmazkodik a változó világhoz, akkor ő maga is változik. Hanem nem lett volna forradalom, az idősebbek nem Fészbúkoznának, s Románia sokkal jobb állapotban lenne. Van egy ismerősöm, aki hollandabb a skótnál. Fiatalkorában biztos nem ilyen volt. Az idő, a körülmények változtatták pénzzé a vérét s minden gondolatát. Változott!

Mégis van valami, ami nem változik az emberekben. Vannak tulajdonságok, amik ott vannak bennünk. A lelkünkben, szívünkben, tudatunkban, sejtjeinkben, minden egyes atomban. Olyan erős, hogy bármennyire nem szeretjük, és teszünk ellene, mégis megmarad. Soha nem fog változni. Ha a giccs az, ami gyönyörködteti a szemed, s az autód tele van macikkal, megszokod, s 70 ;ves korodban is ugyanolyan karácsonyfa lesz a kocsid. S akkor bólogatnak a kapu előtt a kortársaid, akik a padon ülnek, hogy “Ez a Pityipalkó nem változik!” Dehogynem. Változik, csak nem ebben. Ők akkor is azt látják benned, aki valaha voltál, akinek megismertek. Mert van pár ügyes kicsi skatulya a lelki kamrájuk polcain, s azok tele vannak emberekkel. S hiába próbálsz az egyik dobozkából átmászni a másikba, nem sikerül. Ha egyszer beleraktak egy ilyen dobozba, akkor benne maradsz!

Tetszik vagy sem, az ember változik is, nem is. Csak az kellene, hogy a rossz változzon jóvá, s a jó maradjon meg jónak, ha egyszer mód van rá!

Kategóriák:Blogol, Teo, VH Címke: , , , , , ,

Akasztással emlékezni? Na ne már! Mi lesz jövőre?

március 17, 2011 6 hozzászólás

Ha már minden erdélyi média, és pár külföldi is a csíki akasztásról beszél, én sem tudom megállni, hogy le ne írjam, hogy mit gondolok róla. Itt a videó:

Na, most, hogy mindenki látta, megvan mindenkinek a véleménye, gondolom. Egyesek helyeslik, mások “undorítónak” (Borboly Csaba) vagy az “arab világ stílusa”-nak (Tőkés László) nevezik ezt a fajta megemlékezést, amit Csibi népes gyermeksereg(!!!) előtt valósított meg. Ő a Székely Gárda KULTURÁLIS és HAGYOMÁNYŐRZŐ Egyesület alelnöke. Látszik! Lerí róla a kultúra és a hagyomány. Nagyapáink is fekete katonaszerkóban jártak takarni(Asszem ez a hagyomány rész!), s szabadidejükben bábukat akasztgattak gyermekek előtt(Kulturális rész!).

Utána olvasgattam volna Csibi blogján az eseményeknek, hogy hátha megértem pár sorból, hogy jutott eszébe ilyesmi, de asszonta a blogspot, hogy megszűnt. Mit gondolt, mit mutat meg ezzel? Aszitte, az erdélyi magyarság mellét kidüllesztve vigyázban állva, széles mosollyal fog helyeselni, s a himnusz eléneklése után vivátozni fogja?! Na ne már! Egyik ismerősöm szerint ez az idiotizmus megnyilvánulása volt. Mit mondjak, nálam is közelebb áll ehhez a fogalomhoz, mint a megemlékezéshez! Már bocsánat, én ezt gondolom! Hogy a hírportálok kommentelőinek mi a véleménye, az mindenkinek a maga dolga.

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem a történelmet s a magyarságot nem azzal kell belenevelni a gyermekbe, hogy háborús bűnösök bábjait akasztgatjuk március 15-én. S ha nem jön össze, akkor is ki kell találni valamiféle módozatot arra, hogy keverjék a kevernivalót. Mi lenne, ha egy nemzeti vonatkozású ünnepet (legyen az román vagy magyar) illően, kulturáltan és tisztelettel lehetne ünnepelni?!

Jövőre mi lesz, tömeggyilkosság? Pokolgép valamelyik román közintézményben?

Ha többet akarsz olvasni erről, megteheted szinte bárhol. Ízelítő itt, itt, itt és itt is!

A békesség jele

március 13, 2011 2 hozzászólás

kezfogas Minden második hétvégén van Genfben magyar katolikus szentmise. Amikor tehetem, elmegyek. Persze reformátusként először szokatlan volt a rendtartás. Az első alkalmakon nézegettem a miserendet az énekeskönyv elején, hogy mi mi után jön. Figyeltem, hogy az idős emberkék milyen áhítattal térdepelnek le. Próbáltam keresni a hasonlóságot a mi istentiszteletünkkel. Mármint azon kívül, hogy mi a célja, mit hívatott kifejezni egy-egy mozdulat, minek mi a jelentősége. Nemcsak önmagában, hanem az egész esemény, az egész történés összefüggésében.

Furcsa volt. Talán ezért nyugtáztam néha-néha, hogy nálunk ez sincs, az sincs meg. A furcsaságok egészen addig folytatódtak, míg azt nem mondta az atya, hogy “Köszöntsétek egymást a béke jelével!” Erre mindenki a szomszédjainak nyújtja a kezét, akit elér, azzal kezet fog. Ez is furcsa volt, de mégis olyan… kellemes, szívmelengető érzés. Hogy nem csak annyiban merült ki az misei együttlét, hogy hallgatjuk a prédikációt és énekelünk, imádkozunk. Hanem van kapcsolat a többi gyülekezeti taggal. Odafordulsz a többi emberhez, és kezet fogsz vele, akár nő, akár férfi! Lehet, hogy évek óta ismered azt az embert. Lehet, hogy akkor láttad először, mikor leült melléd a padra. Nem számít, hogy katolikus, református.

Reformátusoknak erről mi jut eszébe? A lelkipásztornak címzett köszönés: Békesség Istentől! Magyarországon “Áldás, békesség!”

Nézek egy sorozatot, börtönről, rabokról. Leginkább arra éleződik ki a dolog, hogy vannak bandák, akik bőrszín szerint elkülönülnek egymástól, próbálják tönkrevágni a másikat. Bekerül egy ügyvéd, aki először igazi börtöntöltelék lesz, kicsinálja az ellenségeit, aztán rájön, hogy a bosszú nem az, amit ő akar. Leesik a tantusz, hogy valamit másképpen kellene. Eltörik kezét-lábát, de kezet nyújt annak, aki tette. Sőt, megkeresteti a másik fiát! Igen, ez csak film. Csak remélni tudom, hogy mégis van valami valóságalapja…

Naiv vagyok, ha asszondom, hogy több ilyen kézfogás kellene? Nemcsak a templomban, hanem a mindennapokban? Nem azt nézni, hogy ki a másik, hanem azt, hogy ember. Ugyanúgy Isten teremtménye, mint te. Felebarát! Akit szeretni kell, mint magadat. Akivel békében kell élni. Nehéz? Az! Nem könnyű odanyújtani a kezed, mégis kell!

Áldozni a magyarságért

március 7, 2011 5 hozzászólás

DSC_0025 Emlékszem, valamikor általános iskolában tanított Iduka néni. Kétszer is volt olyan, hogy hívott a könyvtárba. Kötelező jelleggel! Gyermekek voltunk, s milyen a gyermek: alig várja, hogy vége legyen az iskolának, lehessen fürödni a patakon, tekeregni, s ne kelljen őszig könyvet látni! Ilyenek voltunk mi is, de elhittük, hogy kötelező menni… egy páran. Voltunk is vagy négy-öten pár alkalommal. Két-három nap elmentünk, kivettünk egy könyvet s azt olvasgattuk egész nyáron keresztül. Nagyapó mesefája, mesék Mátyás királyról és társai. Annyira jó volt ez a szorgalmi feladat, hogy elolvassam az első nagyobbacska könyvemet, Robinson Crusoet! Egy évig olvastam!

Azután jött a középiskola, Tatimami kérte a háziolvasmányokat! De azért néha, nyáron le-lementem a bardoci könyvtárba, könyvekért! Orosz íróktól megkezdve Wass Alberten keresztül elég sok minden megvolt. Elolvastam. Az egyetem alatt is mentem volna, de már nem fungált a könyvtár. Nincs rá kereset? Lehet. Nem a számítógép a hibás, hogy millió játék van, ami lefoglalja a gyermeket. Nem is a szülő, mert nem öli az olvasással! S nem is a gyermek, hogy nem olvas annyit, amennyit kellene! Kicsit mindenki…

Tömbben élünk, mindenki magyar, kivéve a rendőrt! De az is megtanul magyarul. Így könnyű megtartani a nyelvet, minek kell olvasni?! A Dunán s az RTL-en úgyis megy elég nevelő műsor. Könnyebb azt nézni s hallgatni. Művelődünk!

Aztán az ember elkerül Genfbe. Elég sok magyar van, de nem lehet otthonról hozni a könyveket. Így mit csinálunk? Elmegyünk a magyar könyvtárba. Biza, van ilyen! Zoli bácsinak a garázsában. Össze van zsúfolva kábé 23.000 kötet. Szótárak, lexikonok, történelmi sorozatok, regények, verses kötetek, szegényes teológiai irodalom, nyelvkönyvek. Szóval szép gyűjtemény. sok könyvet Magyarországról szállított ki, saját költségen. “Csak” azért, hogy legyen magyar könyvtár, legyen, amit olvassanak a magyarok! Kapott pár kitüntetést azért, amit tett. Szerintem nem ezért csinálta! Mindegy is, a lényeg ugyanaz: áldozott azért, mert fontos volt neki a nyelv, a magyar irodalom, a magyarság.

Otthon pedig sok falusi könyvtár haldoklik. Nincs ember, aki megtöltse. Aki leporolja a könyveket, elolvassa soraikat. Megvan polc, terem, könyv, minden! Mégis elkallódnak a könyvek, hiába nyomtatták őket. Nem kellene milliókat áldozni a szállításra, a teremre! Ingyen van! Mégsem kell! Majd talán valamikor, mikor a gyűjteménynek tört része marad meg, akkor rájövünk, hogy mekkora érték… volt valamikor!

Kategóriák:Blogol, Irodalom, otthon Címke: , , , , ,

Unalmas kilátástalanság

március 3, 2011 6 hozzászólás

Unom már, hogy bármit olvasok, nézek Romániával kapcsolatosan, mindenhonnan a kilátástalanság ordít! Megérteném, ha panaszkodnának azok, akik két sommerség között dolgozgattak valamit. Az ilyenek mindig panaszkodnak, hogy nincs munka! Az ilyenek hasonlítanak a sittesekre: Elítéltek, de ártatlanul! De amikor már tanárokat, orvosokat, szakmunkásokat küldenek el, akkor mi lesz? Az lesz, hogy nem lesz, aki nevelje a gyermeket, aki a betegeket rendbe szedje, aki csináljon egy széket, egy ágyat, egy bútort! Aki megtermelje a búzát a kenyérhez!

Őszintén, unalmas ez a helyzet! Komolyan! Unom, hogy mindenhonnan ez folyik, s az a legborzasztóbb, hogy igaz! Hol vannak már azok az idők, amikor a szülőkkel folytatott beszélgetésben a “Hogy vagy? Mit ettél?” után nem az hangzott el, hogy nincs fizetés, nagy a munkanélküliség, nem tudják, mi lesz?

De fel a fejjel: domnu Bok mindig elmondja, hogy már vége a gazdasági válságnak, vagy azt, hogy lassan kezdünk kilábalni belőle! Miből? Azt sem tudja, hogy melyik zsebében van több pénz, amit kivesz az utca emberének zsebéből. A szolgálati Audija, VolksWagenje vagy BMW-je sötétített ablaka megcsalja a szemét. Le kellene engedni azt az ablakot, s kinézni rajta! Ha mer! Mert a sötétített ablak azt mutatja, hogy minden milyen szép, folyik ki a pénz az emberekből, mindenki mosolyog, mert elégedett! De ha beülne egy Dácsiba Bösze barátjával, s azzal furikázna végig Románián, a saját zsebből fizetett ötlejpluszos benzinnel, s a saját pénzén venné meg az ételét, s a turkálós farmert, akkor rájönne, hogy bizony a parlament magasából nézve könnyű optimistának lenni. Onnan könnyű!

Mindenesetre gratulálok a fent említett kedves és szimpatikus emberkéknek! Sikerült kiképezni egy olyan társadalmat, egy olyan nemzedéket, aki a jég hátán is megél! Az elkövetkező kormányok pedig majd nekik kell sírjanak, hogy nemhogy az aszfaltot lopják el az utcáról, hanem a levegőt is!

Sorozatban a második bejegyzésem nagy hazánk kis problémájáról. S ki tudja hány hasonló bejegyzés született már erről a témáról! Viszont erről nem érdemes írni! Ezért nem is fogok egyelőre! Majd… ha a helyzet változik! Most arra gondolok, hogy majd, ha jóra változik. Csak nemtom, lesz-e olyan! Addig is csapjuk be magunkat, és higgyük el Bokbá’-nak, hogy mostantól minden jobb lesz!

Közben eszembe jutott egy érdekes kérdés: vajon mikor lesz az, amikor végső kétségbeesésükben a többség kikiáltja, hogy a magyarság a hibás a válságért?!

Sok sikert a megmaradáshoz!