Archívum

Archive for 2011. május

Kommentálni tudni kell(ene)!

május 31, 2011 4 hozzászólás

toll Jelen írást főleg azoknak ajánlom, akik rendszeresen kommentet fűznek egy-egy nagyobbacska vagy valóban nagy hírportál cikkeihez! Nem akarok kioktatni senkit, nem az én tisztem! Csupán szúrja a szemem, hogy vannak olyanok, akik nem tudnak érdemlegesen hozzászólni a bejegyzésekhez. Leírom: az erdély.ma oldalon tapasztalom ezt leginkább! De van belőle a székelyhonon is bőven! Szóval, ahol összegyűlnek az emberek!

Mit is? Azt, hogy a hozzászólók egymást szidják. Általában a legolvasottabb és a legtöbb véleménnyel rendelkező írásokat olvasom el először. Kíváncsi lennék mások véleményére az adott témával kapcsolatban. Nem azt mondom, van egy-két odavaló hozzászólás is, de elvétve. Míg meg nem jelennek azok az egyének, akiket nem érdekel a téma, csak az, hogy szívassanak másokat. El is tudom képzelni, hogy direkt lesik, hogy ki ír hozzászólást, egyből legörgetnek az oldal aljára, kipécéznek maguknak egy nevet, és akkor azzal összeakaszkodnak! Kell a cirkusz, na, kell! Biztos hasznos és szórakoztató… számukra! Szerintem még a szerkesztők is élvezik! Elvégre ha nekem beszól valaki, akkor azonnal ugranom kell, és lehetőleg sokkal bántóbban kell megvédenem magam és a véleményem! Így a társalgás szépen lassan a lehető legbunkóbb szintre süllyed! A végén már ott tart a beszélgetés, hogy senki sem tudja, mi van a cikkben, ki mit írt. Csak kommentek legyenek, mert az biztos látogatottságot jelent!

A legjobban azt bírom, amikor valaki ékezetek nélkül ír egy jó, odavaló kommentet. S akkor jön egy billentyűzet-Schumacher, aki most megmutatja, hogy ő tud helyesen és magyar karakterekkel írni. És annyit vet a képernyőre: “XY, megtanulhatna írni, magyarul!” Mert ő tud! Megtanult, s ezért le kell csapni a másikra. Az eszébe sem jut, hogy esetleg egy idős bácsika vagy nénike csüccsent le öt percre az unokája gépéhez, valahogy elolvasta a híreket, és nem ismeri az Alt+Shift kombinációt! S ha ismeri is, nem találja az “á”, “ő” vagy “é” betűt. Így inkább lemond erről a luxusról, és begépeli, ahogy tudja! Nem is sejti, hogy vannak íkúbajnokok, akik csak erre várnak!

A második tipikus viselkedési forma: nem fogadunk el a miénknek részben vagy teljesen ellentmondó véleményt! Másnak nincs igaza, csak nekünk! S amikor érzi az ember, hogy az észérvek ellene vannak, akkor lemondjuk mindennek mocskos hazaárulótól magyarellenes komcsiig! Kicsit emlékeztet ez erő győzelmére az ész felett!

A harmadik tipikus eset, amikor egy bizonyos kommentáló a cikk szerzőjét, annak stílusát vagy éppenséggel a hír igaz voltát rágalmazza. Na, az ilyen eset már valami! Van, hogy a szerző legszívesebben kiradírozná a nevét az írás alól, de megesik, hogy bátran kiáll maga mellett! (Na ez egy szép mondat volt: maga mellett… inkább magáért!)

De semmi baj, még jó, hogy van moderátor! De még milyen! Sokszor a legcifrábban kikanyarított komment sem vetekedhet a moderátor bátor, lényegre törő, őszinte és egyben fegyelmező hozzászólásával, amivel elegánsan elküld valahova! S akkor szoktam feltenni magamban a kérdést: mit várj, ha már a házigazda is így áll a dolgokhoz?!

Reklámok

fotovideo

május 28, 2011 7 hozzászólás

kivul Addig-addig beszéltük Szilivel, hogy kellene valamihez fogni, hogy csak megszületett a dolog. Hogy mi lesz belőle, vagy mi nem, az idővel kiderül! Tudjuk, hogy a kultúr(Művelődési Ház) szinte minden hétvégén foglalt, ami azt jelenti, hogy rengeteg esküvő, keresztelő, bál lesz. A környéken van vagy három emberke, aki eseményeket szokott fényképezni s videózni, de sokszor el vannak havazva, vagy éppenséggel kicsit drágák. Gondoltunk egy nagyot, mégpedig azt, hogy társulunk, s hígítjuk kicsit a piacot. Profik távolról sem vagyunk, de lehet fejlődni. Felszerelés van! Tudjuk, hogy agyon nem gazdagodunk, de egy kicsi zsebpénz mindig jól jön. A kliens is örülhet, mert falun belül megoldotta a nagy esemény megörökítését, nem kell hónapokat várni a végeredményre, ami még olcsóbb is. Mindenki elégedett… remélem! Próbálunk kitalálni dolgokat: naptár, albumok, családi képek, névjegykártyák…

Az elképzelés az, hogy valamivel olcsóbban dolgozunk, mint mások, de legalább ugyanolyan minőségben. Megfuttattam fejben, hogy ha havonta legalább két munka lesz, akkor az már majdnem vagy tényleg üti az iskolát. Igaz, hogy vonatozni kell, de a “szemétvonat” nem olyan drága, s legalább otthon fel-fel tudok tankolni kajából. 😀 A fizukból félreteszünk egy bizonyos összeget, sok kicsi összegyűl, s veszünk még egy-két felszerelést. Már egy egyszerű, de nagyszerű stúdiócskát is el tudok képzelni, amit lassacskán berendezünk. Nem kell sok minden: pár lámpa, állványok, derítők, pár háttér, kiegészítők. Van egy olyan érzésem, hogy egyelőre az újat nem tudjuk majd megengedni magunkat. De csak eljön az idő, hogy nem a jó minőségű használtat vesszük meg, hanem a kiváló újat! Egyelőre viszont csak fényképezők vannak, kamera, két ember, lelkesedés s egy kicsi kreativitás jó sok lelkesedéssel… s persze optimizmus. Elvégre senki sem született stúdióba, ami profin van felszerelve!

belul Valamikor tavasszal olvastam a híreket, s találtam egy olyant, hogy EU-s pénzekből támogatnak fiatal vállalkozókat, akik cégeket alapítanának. Na, én el is játszadoztam a gondolattal, hogy mit is lehetne kezdeni azzal a tízezer euróval. Meglátogatod párszor a közjegyzőket, az ügyvédeket, lepecsételteted a papírokat, lefénymásolod a másolnivalót, megveszed azt a bizonyos bélyeget, ami kell, s ha az utakat is számolgatod, akkor máris megszabadultál ezerötszáztól. A maradékkal pedig nem futsz túl messze, nem az a rengeteg sok pénz, amit ne lehetne elkölteni, de azért lehetne kezdeni vele valamit. Ötletünk is lett volna: egy használaton kívüli házikóban bérelni egy részt, ha megvenni nem is tudjuk. A bökkenő az volt, hogy kellett önrész is: ötezer júró! Annyi pedig nekünk nincs, így maradtunk az egyszerűbb (értsd: olcsóbb) megoldásnál! Lassacskán lesz mindenünk!

Megtettük a legelső lépést: van honlapunk! Rajta vagyunk a reklámon is, és várjuk a megrendeléseket! Ha sikerül jó, ha nem, akkor jó volt piackutatásnak! 😀

Egyetemista szindróma

május 27, 2011 7 hozzászólás

Amikor elmegyek vásárolgatni – nálam a vásárolgatás nem azt jelenti, mint a nőknél, hogy elindulok a városban, és ami üzlet van, mindenhova bemegyek s felpróbálok minden ruhaneműt! Nem! Nálam a vásárlás a kajavásárlást jelenti! – tapasztalom magamon azt, amit úgy nevezek, hogy egyetemista effektus. Ez a beidegződés az elmúlt négy évben alakult ki, s aki valaha egyetemre járt, távol a családtól s anyu főztjétől, mindenki megkapta! Ez egyszer biztos. Na jó, nem mindenki! Csak azon kevesek nem, akik tulajdonképpen a bankszámlájuk lévén tartottak kapcsolatot a femilivel. Az alsó egymillió(értsd: átlagember) úgy nevezi, hogy felső tízezer…

Elmész vásárolni. Először szépen megszámolod, hogy mennyi pénzed van, nehogy túllépd a keretet! A polcok között mászkálva nézed, hogy mi olcsóbb. Mert két választásod van ugyan, de jól meg kell fontolni: vagy olcsót veszel és sokat, vagy drágát és keveset. És itt dönt az egyetemista a mennyiség mellett, s ez az első tünet. Mert ki tudja, hogy mikor érkezik otthonról csomag, s addig ki kell bírni valahogy! Kaja nélkül pedig nem valami kellemes!

Mikor hazaért a vásárlásból, ügyesen kipakol, s gyönyörködik, hogy milyen szépen telik a hűtő. Elégedett megával: Lám, kevésből is lehet jól élni. Igen ám, de az ételnek megvan az a hátrányos tulajdonsága, hogy fogy! Főleg ha olyan helyen található, mint a mi szobánk! Onnan tudod, hogy hamarosan jóval kevesebb lesz a hűtőben, hogy elhangzik a kérdés: mit eszünk ma, fuju? Nyílik a hűtőajtó, kéz benyúl, kaja kijön!

Néha egészen jól sikerül a főzés! Találomra tesz bele mindent az ember, amitől – szemmel láthatóan – hasonlít az otthonira. Evés alatt pedig arra gondol, hogy: ejj, de jó lenne az édesanyám főztjét enni! S ez a második tünet: az otthoni étel felértékelődése!

Míg otthon voltam, soha nem jutott eszembe, hogy hazamegyek, s nem gőzölög a leves az asztalon. Édesanyám mindig kitalálta, hogy mit főzzön, s mindig volt étel. Azután jött Kolozsvár s a teológia. Bizony sokszor húztuk a szájunkat a konviktusi kajától, míg meg nem szoktuk. Utána már kértünk egy-egy repetát a leveskéből, a másodikról nem is beszélve. Jó volt, legalább főtt ételt ettünk, levest! Mikor te veszed magadnak, az más tál tészta! Nem a gyomor, hanem a zseb szab határt…

Nem szenvedés ez, nem panaszkodni akarok! Csak közben elgondolkoztam azon, hogy valamikor vége lesz-e ennek a felfogásnak? Vagy mindenkinél szindró(á)mává válik, aki az otthoni fizuból él?

Erdély Románia legjobb országimázs-javító exportterméke

május 19, 2011 13 hozzászólás

DSCF3578 Mostanában az angolok ellepték Erdélyt! Na, nem kell megijedni, nem invázióra készülnek, csupán egy vezetőt küldtek. Az is lehet, hogy csak felderítőnek… Éppen Károly herceg mondta, hogy Erdély Románia legjobb országimázs-javító exportterméke. Azért is lett ez a mondat a címe az írásnak, mert tele van optimizmussal és dicsérettel. Feltételezhetnénk azt is, hogy csak udvariasságból hangzott el, de az tönkretenné a kijelentés által bennünk felébredő büszkeséget és megelégedést: “Csak elhiszi már valaki, ha egy angol főméltóság mondja! Olyan valaki, aki a világot bejárta!” S egy ilyen ember hozzánk jön, és annyira megtetszik neki a kaszálás, hogy kér is egyet.

Na ez volt az, ami elgondolkoztatott. Azaz megint fellobbantotta bennem egy turisztikai cég gondolatát. Nem kell nagy dologra gondolni. Csak egy kicsi vállalkozás kellene, némi ismeretséggel s óriási reklámmal. Ez eddig mind megoldható. Nem is annyira a profit miatt jutott eszembe. Inkább dacból jött az ötlet: többször is olvastam hogy milliónyi eurókat ad az állam a turizmus fellendítésére. A napokban is olvastam egy hasonló cikket, de nem találom, különben belinkelném. Annak ellenére, hogy ekkora pénzeket kapunk, nem sok látszik belőle. Mindig nagy hűhó volt körülötte, de Erdélyben a turizmus… hát siralmas ahhoz képest, hogy milyen lehetne.

A külföldi ember örül, ha egy kicsit elszabadulhat a városból, a munkahelyről. Azt hiszi, hogy tudja, mi az erdő, s mikor meglátja, akkor tátva marad a szája. Ott van a herceg: kaszál öt percet, s úgy megtetszik, hogy azt otthon meg kell mutatni a lordoknak! Most nem feltétlenül nagyrangú emberekre gondolok, akiket el lehetne hozni, hanem átlagos, mindennapi emberekre. S akkor jön a kérdés: “Azt hiszed ezek fizetnek, hogy itt lehessenek?!” Igen, azt hiszem.

A múltkor Szilivel is beszéltük, hogy az itteni élet akkora élmény nekik, amit el sem tudunk képzelni. Nekünk minden megvan, csak az elindulás nehéz. S akkor jönnének az emberkék. Szekéren felvinni őket az erdőre az egyik villába. Reggel madárfüttyre ébrednek, reggeli előtt egy deci háziszőttes, rövid kirándulás. Délután halásznának egy nagyot a halastónál. Este egy nagy tokány, tábortűz, nóta. Még arról is szó lehetne, hogy az otthoni zenélő gyermekek húzzák a talpalávalót, a néptáncosok kettőt fordulnak. Másnap megmutatni a falut s a környéket. Szóba állnak 1-2 idősebb emberkével, megtanulnak kaszálni. Ez már két nap. S lehetne kirándulni a környéken, mert van látnivaló bőven. Mindenkinek jó lenne: a villatulajdonosnak lenne forgalma, a halásztanya is menne. Egy nénike mindig mehetne főzni. A zenekarnak s a táncosoknak is kerülne valami aprócska. Aki megszervezte, annak is. Az állam is keresne valamennyi adócskát, a falu is fellendülne. Meglenne a reklám is, lenne turizmus. A szinte semmiből fellendülne a régió. Esetleg az üres házacskák is elkelnének.

Idővel lehetne egy tájházszerűséget is fabrikálni. Legalább egy helyen lehetne a múzeum maradványa, az érték. Ha erősen szabadon engedem a fantáziám, még egy kisebbecske lovarda is kaphatna helyet az udvaron. Vannak még, akik szőnek, az is élmény a külföldinek. Kinyílna a világ az embereknek!

Persze ez csak elmélet egyelőre. De ha egyszer lesz idő, ember, s egy aprócska tőke, akár valóság is lehetne belőle…

László Attila

május 13, 2011 5 hozzászólás

A mútkori bibliaórán valahogy felhozódott vót a zsidókérdés. Nem a romániai, hanem a magyar. Az egyik embörke, aki elég sokat látott s megélt, asszonta, hogy Magyarországon biza gondok vannak a zsidókérdéssel. Sokkal nagyobb gondok, mint akármelyik EU-s országba. Szerintem az van, hogy a magyarok féltik az országot. Komolyan! Mit lehet mondani arra, hogy szerintik azé kell a határon túli magyarságnak állampólgárság, hogy Magyarországra kőtözve elvegyék a munkahelyeköt?! Mongyuk… meg es tudom érteni őköt(ha erőt veszek magamon): annyiszor s annyi mindent elszenvedött az ország, s vele együtt a magyarság es (s itt a magyarságot a magyarországi népre értöm), hogy nem es csoda, ha paranoiások lettek.

S ezt nem es rejtögetik! Minek? Úgyes tudja mindenki, érzi mindenki. Ez jutott az eszömbe akkor es, amikor kezdtem vala olvasgatni a kommenteket a csillagszületikös László Attila videói alatt. A legtöbb negatív kommentbe nem arról van szó, hogy nincs hangja, vagy nem tud énekölni. A legnagyobb probléma az, hogy erdélyi. Követközésképpen nem magyar! Ebből szemezgettem egy kicsit:

Gyönyörű székely-nyelvjárással beszélsz! Ezt ne hagyd el soha! Sok sikert, gratulálok Neked! ❤ ❤ (snowymontain)

Ettől az "akcentustól" az igazi.Beszéljetek továbbra is "székelyül"Attól nem lesztek kevesebbek,sőt….!(Jokkura)

Ha Máté Péter hallaná ,ő is állva tapsolna (karesz64)

A lényeg az,hogy soha ne feeljtsd el honnan jöttél,ki vagy és az emberi mivoltodat se add fel.Ha ezeket elfelejted széttép a média és nem leszel többé az a kedves srác aki vagy.(teti2484)

Minden magyarnak szívből ajánlom ennek a ragyogó tisztaságú erdélyi fiúnak az őszinteségét,szeretetét az emberek felé! (LOSTLOVE0928)

Köszönjük Erdély, hogy vagytok! Köszönjük, hogy évszázadokon át őriztétek és még most is őrzitek a régi magyar, székely kultúrát! Köszönjük a Hunyadiakat, a nagyszerű erdélyi fejedelmeket, Rákóczikat, Vass Alberteket, Tamási Áronokat, a hősöket, és minden nagyszerű embert a múltban és a jelenben, legyen az művész még akkor is, ha a termetben és életkorban kicsinek tűnik, de szellemében és tehetségében ÓRIÁS! Köszönjük, hogy újra egy csodát élhettünk át! (foget78)

Igen,Ő egy igazi Magyar!Nem egy elkorcsosult faj mint sajnos mi lettünk ebben az országban az évszázadok során,igazi Székely gyerek..,nem csordogál benne tóth,oláh,roma,stb…vér.Köszö­njük Erdély!! (xot1111)

Nem vagyok erdélyi, de mikor ez a srác énekelni kezd, büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és vele együtt része lehetek a 15 milliós magyarságnak. Aki nem így érez, az hallgassa csak Győzikét megBangó Margitot. Az a neki való. (bres900)

Megddobenve olvasom a kommenteket,menyirre arad beloletek a gyulolet,az irigyseg.Nem is csodalkozom amikor egy nemzet egy zsidaj [gyurcsany] tanacsara megtagadja sajat testveret.Talan elfelejtettetek hogy Matyas, Ady,Tamasi, Arany Janos hol is szuletett vagy talan az faj hogy egy roma gyozi ,egy fekete pako,egy kisszel tundenel tobbre nem futja nektek? Szegyen hova sulyedhet egy orszag ,gyalazni egy igazi szekely fiut. A szememben senkik vagytok.HAJRA ERDELY, HAJRA ATTILA (atis194)

S hogy kicsit romboljam a nagy esszeborulás vízióját:

ez a gyerek 1 vicc… a tajszolasa az kegyetlen :D….. deszar:D (1488Warior)

így bárki tud énekelni hétköznapi gyerek felvan futtatva,máté péter szám miatt vagytok elfogulva (pitbullrubi1)

Ja!!!! 😀 olyan szerencsétlenül szar 😀 (haggyadis)

Fújj de szar volt! Úgy kornyikált mint a macska! Beszélni se tud olyan béna! Ha Magyarországra jön tanuljon meg magyarul! Eséé kit te! (voros312)

Egy mértékadó esszehasonlítás:

En jobban szeretem Fluor-t sokkal de ez se rossz:) (Mestah100)

Egy elég szégyönteli s elszomoríttó vallomás:

Nekem pl. nem tetszik a Himnusz……Egy sirató az egész… Inkább lehangol mint fellelkesít,,,,,, (eurovics)

A hezzászólások elég sokrétűek. Trianon, magyar állampolgárság, Erdély, Magyarország, lerománozás – mindent vót! Sokat töröltek es, így csak követköztetni lehet, hogy elég sokan vótak olyanok, akik szeretik megvillantani a bennik rejtőző tudást: tudnak bunkók lenni! Szabad!

Természetesen bocsánatot kérek mindazoktól, akik fejüket lehajtva olvassák íkúbajnok honfitársaik megnyilvánulásait! Vannak kivételek… remélem! Kárpótlásul egy dal:

Erdőfüle – A kopjafák hazája

május 10, 2011 7 hozzászólás

Ha valami legalább egy embernek elég fontos, akkor az meglesz – vagy valami ilyesmit mondott Kató Kata egyszer. És lássuk be: igaza volt s van! Nem bőcsködni akarok, hogy kik vagyunk mi s milyen ügyes gyerekek vagyunk, s nem is mi találtuk fel a spanyol viaszt, de kicsit olyan érzésem van, mintha az erdofule.ro igazi beindulása óta indult volna meg az élet Fülébe. Azelőtt is voltak megmozdulások. Emlékszem, hogy jártunk próbákra, hogy a kosaras bálra ügyesen tanuljuk meg a színdarabot. Talán a tánc is működött már. De egy ideje mintha a honlapos blúzok lettek volna a helyi “viselet”. Így elmondhatjuk: a honlap elég fontos volt valakinek ahhoz, hogy legyen belőle valami.

Az elmúlt egy évben kábé megindult Erdővidék is. Megalakult a ZIKE, az EDISZ s Bene is kezdett állatokat fényképezni! 🙂 Mind apró kezdeményezések, amik lassan kinövik magukat! Ne mondja senki, hogy nem lehet csinálni semmit, mert nincs pénz. Nem is kell… olyan sok! 😀 Elképzeled, hogy mit akarsz, összeszeded a használható embereket, megcsinálod a tervet, ami menetközben sokat változik, s megcsinálod! Csak akarni kell, ilyen egyszerű! Nincs pénz? Keresel támogatót, pályázol, olcsón nyomtatott naptárakat adsz el banikkal drágábban, s a sok kicsi összegyűl.

Mondom, nem bőcsködni akarok, csak büszke vagyok… erre:

 

Ez csak a bemutató! Torrenten ne is keresd, egyelőre nincs fent, reméljük nem is lesz! Ha igazán meg akarod nézni, akkor megveszed, csak 15 lej. Ha drágának tartod, akkor elkéred a szomszédtól, akinek megvan. Sajna nem voltam ott a bemutatón, de akik jelen voltak, azok csak dicsérték. Annak ellenére, hogy az emberek mezőre menet is gyakran elmennek a temető mellett, megtelt a kultúr. 

A cirka harminc milliós költségvetésből készült film(amiből húsz volt a kamera!!!) hűen mutatja be a kopjafák faragását, szimbólumait, jelentőségét. Színvonalas alkotás! Gyermekek és felnőttek örömmel segítettek. Amíg néztem, az jutott eszembe, hogy: “Ha ilyen vagány lett a mostani lehetőségekkel, milyen lett volna profi felszereléssel!?” Sajnálom, hogy nem lehettem ott a készítésnél! Mindenesetre ajánlom minden füleinek, erdővidékinek… és nem csak!

Against normal

május 7, 2011 Hozzászólás

20110329

Múltkor a buszra várva nézegettem a Jeszornó kirakatát. Csillagászati árakon a legújabb divat szerinti nacik, kabátok, blúzok, sálak, sapkák, minden, ami kell! S értnek a reklámhoz is, az biztos, mert az összes gazdag apuci gazdag fiacskája és leánykája ott veszi meg a divatbuzi cuccot. Egy ilyen reklámon akadt meg a szemem, ami a képen is olvasható: Against normal! Elvégre a világ erre vágyik: egyedinek lenni! Nem kell olyan cucc, ami másnak van, nem hallgatom azt a zenét, amit más, nem viselkedem úgy, mint a többiek!

Ezzel nincs is baj! Én a képre kaptam fel a fejem: két csaj elég félreérthető közelségben! Na mondom: szép! Alig cseperedik fel egy gyermek, nem csak a tévében látja a ferde hajlamok elterjedését, hanem még a kirakatból is ez köszön vissza! Erre bátorítják az embereket, hogy légy más! Elengeded a fiad nadrágot venni, s mire visszajön, egy másik legény kezét fogja!

Az ember mikor ilyent lát, egyet legyint, s gondolja: csak egy reklám! Kettőt lépik s látja, hogy lányok csókolgatják egymást, fiuk simogatják a másikat! Miért? Mert ezt látják, mert mindent szabad, ne korlátozzuk a gyermek kibontakozását!

El sem merem képzelni, hogy mi lesz tíz-tizenöt év múlva! Az ilyen plakátokra ugyanezzel a felirattal felkerül egy fiú és egy lány képe? Akkor az lesz a normális, ha nem tudja a gyermek otthon, hogy most akkor Izabella az anya, vagy Böske?! S miért Wolfgang viszi le a játszótérre, miért nem Andreász?! Elvakít a nyugati nagy fény, s a nagy “mindenkinek mindent szabad”… sajna!