Kezdőlap > Blogol > Így lett erdővidék.info

Így lett erdővidék.info

Valamikor régen már meg akartam osztani az erdővidék.info létrejöttének történetét. Nem vagyok krónikás, ezért lehet ezt-azt kihagyok. De ígérem, hogy ami fontos, az mind benne lesz.

erdovidek info logo2

Az ötlet valamikor nyáron, ősz elején pattant ki. Szilárdcikával ültünk a butik mögött s beszélgettünk az erdőfüle.ro-ról. Megbeszéltük, hogy kellene egy oldal, amivel lemajmoljuk az erdély.mát, de abban különbözik tőle, hogy Erdővidékről szól. A nagy lendület és lelkesedés kicsit alábbhagyott, csak tervezgettük s számolgattuk, hogy honnan lenne elég pénzünk rá. Mert kell! Domain, szerver. Ez a kettő kellett először. És aztán lett, hál’Istennek. S miért .info? Azért is, mert már foglalt az erdővidék.ro. Rövidítést nem nagyon akartunk. Az .info szimpatikusabb, plusz valahogy érződik rajta, hogy milyen oldal, mit takar: információhalmaz… lesz!

2011. november 4. Ekkor tettük közzé az első bejegyzést. Emlékszem, kábé percenként lestük, hogy hányan vannak online, kommentáltak-e, mennyi a látogatottság. S hogy örvendtünk! Ejjj, azt az érzést nem adnám semmiért… most sem!

Azóta kicsit nőttünk. Jelen pillanatban 456 bejegyzés olvasható az oldalon, 950 címke, 85 elfogadott hozzászólás, 16 spam :)). A legtöbb látogató egyidőben 62 volt, február negyedikén. A Fészbúkon 229 emberke lájkolta az oldalt (ami kevés, úgyhogy lájkolgassatok ügyesen).

A látogatottság? Na ez az, amiben mérik az “értékét” egy jobbacska oldalnak. Van, ahol ez a szempont, van ahol nem. Nálunk ez IS szempont. Novemberben volt 3582 egyedi látogatónk és 6487 alkalommal nézték meg az oldalt, ami – szerintem – nem is rossz szám! Hátha így majd lesznek partnereink! 😀 Mondjuk a reklám szempontjából sem semleges, hogy hány trilliómilliárdan nézik meg az oldalt.

Ha beírod a gugelba, hogy “erdővidék”, akkor az első oldalon garantáltan megtalálod az erdővidék.infot. Nem az első helyen van, de még lehet…

A legnagyobb gond az, hogy nem értünk hozzá. Sokszor úgy vagyunk vele, hogy túl falusi nekünk ez a munka! Jó paraszti ésszel próbáljuk eldönteni, hogy mit hogyan kellene csinálni. Hallunk s olvasunk olyasmiket, hogy főszerkesztő, tudósító, reklámfelelős. De hogy nálunk ilyen nincs, az biztos. Pedig lehet kellene. Talán lesz is. Csak kellene egy ember, aki jártas az ilyesmiben, leül velünk s elmondja, hogy mit hogyan s mért.

A végén pedig köszönet azoknak az embereknek, szervezeteknek, akik segítenek, figyelnek ránk és tesznek az erdővidék.infoért/-nak!

Tervek is vannak bőven, amiket meg kellene valósítani. Csak kell rá idő és ember! 🙂

Advertisements
Kategóriák:Blogol Címke: , , , ,
  1. Még nincs hozzászólás.
  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: