Archívum

Posts Tagged ‘jo’

Húsvétra készülve

március 30, 2013 1 hozzászólás

Teológusnak természetes, hogy húsvétra készülve prédikációkat olvas, tanul, szerkeszt a saját szájíze szerint. Mindenkinek van egy ízlése, ami szerint megír vagy átír egy ünnepi beszédet. De a lényeg ugyanaz marad: a feltámadás. Erről beszélünk, de sokszor nem elég csak beszélni róla, hanem meg is kell mutatni. De hogy lehet megmutatni a feltámadás tényét, értelmét és lényegét? Hogy lehet láthatóvá, esetleg érezhetővé tenni azok számára is, akik alapból kételkedéssel indulnak neki az ünnepnek? Mi újat lehet mondani és mutatni, vagy kell-e egyáltalán újat hozni? Büszke voltam, amikor prédikáció írása közben olyan gondolat fogalmazódott meg bennem, amit addig nem olvastam. De további olvasgatás után rájöttem, hogy bizony valakinek már eszébe jutott, sőt, le is írta. De még mindig érzem azt, hogy kellene valami új, valami más, mint eddig. Nem arra gondolok, hogy piros helyett lila tojásokat fessünk, vagy a mosolygós matricák helyett Grumpy Cat-est ragasszunk. Arra gondolok, hogy valahogy meg kellene mutatni azt, hogy mi a feltámadás lényege, vagy milyen hatással van rám, mit indít el bennem a keresztyénségem.

Tudom, hogy nem elég beszélni a világban, mert a szó elszáll, sokszor az én fülem mellett is. Éppen ezért gondoltam arra, hogy valamit tenni kellene. Aminek haszna van, amin esetleg elgondolkodik az, akinek a hasznára csinálom. Ha bolondnak néz, az is valami! Volt egy kenyerem. Úgysem tudtam volna megenni. Igaz, nem friss, de ehető. Éppen ezért odaadtam egy valakinek,aki a sarkon lévő kukát kutatta át. Megköszönte! S ez valami. Lehet, hogy a vasból annyi pénzt szed(ett) össze, hogy vehetne egy tonnát. De kapott egy egész kenyeret ingyen.

Én ezt tettem, húsvétra készülve. Tudom, nem nagy dolog, de jól esett. Büszke vagyok-e magamra? Nem. S miért írom le? Azt is lehetne mondani, hogy meg akarom mutatni mindenkinek, hogy milyen ügyes vagyok. Lehet, hogy ez is benne van. De az én válaszom az, hogy azért írtam le, hátha valaki még kedvet kap egy semmibe sem kerülő gesztushoz. Megéri!

Áldott feltámadást! Boldog, egyszerű Húsvétot!

_DSC2400

Reklámok
Kategóriák:Blogol, Teo Címke: , , , , , ,

Az első munkánk

augusztus 23, 2011 2 hozzászólás

Szombaton volt az első munkánk! 🙂 Mármint fényképezős munka. Egy keresztelőt kellett megörökíteni, Istvánt keresztelték. Mivel még nem csináltunk ilyent(vagyis én nem!), biza féltem egy kicsit, hogy mi lesz, ha nem sikerülnek a képek! Elvégre nem úgy van, hogy barátnak kattintasz párat, s ingyen van, jó kell legyen! Természetes, hogy az ember fél!

Délutántól hajnalig elkattintottam kb. 700 képet, amiből 53 kapott utómunkát. Az is elég! Egy nap kellett a válogatáshoz, utómunkához, törléshez. Mindjárt felkerülnek a honlapra is. 😀

 

Következtetések:

1. Az autómata mód nem véletlenül van kitalálva a gépen! 😀

2. Kell egy nagyobb villantó, és/vagy egy diffuzer a jobb fényért, mert így túl erős.

3. Érdemes nézegetni mások munkáit az új nézőpontok megszületéséhez.

4. Nem ártana kicsit több Lájtrúm ismeret! 😀

 

Pár képecske:

 

DSC_8327  

 

DSC_8360

 

DSC_8339 

 

DSC_8371

 

 

DSC_8375-2 

 

DSC_8578-2

Kép(be)magyarázás

április 15, 2011 Hozzászólás

DSC_1640 Pár napja regisztráltam egy fotós oldalra. Ügyesen összehozták, hogy minden “szemét” ne kerüljön fel rá. Először is kell mások képeit kommentáld, hogy kreditet kapj. Mikor megvolt, tölthetsz fel képeket. Minden kép egy kreditbe kerül. Tulajdonképpen fizetsz azért, hogy képet tölthess fel. Így csak azok maradnak meg, akik tényleg foglalkoznak vele. Kreditet kaphatsz úgy is, ha küldenek neked, vagyis valakinek megtetszik egy kommented, akkor utalhat neked bizonyos kreditet. Így gyarapodsz, s nem tudod összefogni a szájad! S ha véletlenül elfelejted megköszönni, akkor jönnek az olyan beszólások, hogy “A kreditet illik megköszönni!”, ami azt jelenti, hogy bunkó vagy! De ez egy másik történet…

Na, a komment, arról akartam beszélni. Az értékelésen kívül módodban áll pontozni a képeket is. Persze feltöltésnél le lehet tiltani ezt az opciót, de minek? Egytől ötösig lehet pontozni, akár tizedessel is. S nem elég annyit írni egy kép alá, hogy “Szép!” vagy “Tetszik” vagy “Ügyes” s adsz rá egy nagy ötöst. Nem-nem! Szépen le kell körmölni alája, hogy mi tetszik benne, mi nem, s ügyesen meg kell indokolni az adott pontot, mert hanem jön a moderátor üzenete, hogy helytelen volt az értékelésed, mert csak ennyit írtál, hogy…

Na szerintem itt kezdődik a gond! Megírom az első három kommentet, előnézet, nincs benne hiba, jóváhagyás! Jött is az üzenet a rendszertől, hogy ez így nem jó, mert a szabályzat szerint, amit én is elfogadtam… Mikor elolvastam a szabályzatot, kicsi tartott vissza, hogy ott ne hagyjam őket! De nekiláttam az első szakszerű értékeléshez. Sikeredett is, s mikor elolvastam, megijedtem. Nem értékelés volt az, hanem belemagyarázás. Mint a pszichológusnál: mutatnak egy pacát, s te elmondod, hogy mi minden van benne abban a “képben”! Na így érzetem én is magam! Ott van előttem egy szép kép, s nem elég leírni, hogy irigylem azért, mert így fotóz, hanem kell nyomni a mondatokat, s írni mindenféléről.

Olyan ez, mint amikor veszel egy verset, amit a költő “hírtelen felindulásában” a múzsacsók hatására megírt. S a gyermekek pedig majd hallgatják az iskolapadban, hogy itt a költő most arra gondolt, hogy! ennél a sornál azt érezte… Azért a “gyalogolni” igét használja és nem a “menni”-t, mert… ügyesen a tanár, a kritikusok belemagyaráznak dolgokat, pedig sokszor a költőnek eszébe sem jutott ilyesmi. Jött az ihlet, leírta, sikeres lett, kész!

Nem azt mondom, hogy minden esetben így van! Biztos vannak olyanok, akik úgy csinálnak meg egy képet, hogy azzal kifejezzenek valamit, elmondjanak a világnak egy részletet magukból, a gondolataikból! De nem minden esetben van így! Eszünkbe jut valami, amiről asszociálunk megint egy másik dologra, majd felelevenedik bennünk egy emlék, aminek a világon semmi köze sincs ahhoz a képhez, amit nézünk!

Így a nagy értékelés abbamaradt az első megírt belemagyarázásnál, és ügyesen olyasmiket kommentálok, amit látok, s nem amit gondolok, hogy látok! Fények, vágás, színek… Nincs értelme a saját hülyeségemmel másokat is terhelni!

Iskola

november 23, 2010 24 hozzászólás

tanulas2 Ki az, aki legalább egyszer nem érezte azt, hogy mindennél jobban utálja az iskolát, a könyveket, a tanulást, a tanárokat, az ellenőrzőt?! Még a legstréberebb sem mondhatja azt, hogy soha nem érzett így! Nem kell szégyellni, ez természetes! A diák munkaköri leírásához tartozik, hogy ne szeresse az iskolát. És a többség eleget is tesz ennek a kitételnek.  És akkor mekkorát csodálkozik az ember, mikor azt hallja a szüleitől, hogy ők milyen szívesen cserélnének a gyerekükkel, milyen szívesen visszamennének iskolásnak! “Persze, persze…” – legyintünk, mert tanulásra ösztönző semmitmondó dumának tűnik!

Az a szívás, hogy igaz!

Addig jó, amíg az ember iskolába jár. Amíg az a legnagyobb gondja, hogy ötösnél nagyobb legyen az átlaga, hogy készen legyen a feladata; a tanár ne lássa, ahogy órán kártyázás közben eszik; nem tudja, hogy mondja meg otthon a rossz jegyet… na addig jó! Lehet, hogy ez lebeg a felnőttek szeme előtt, amikor szívesen visszamennének az iskolába. Menekülés a gondok, a bajok, a felelősség elől.

Szerintem ott van a sajnálat is! Hogy eltelt az a felhőtlennek alig mondható, mégis szép időszak. S amit nem tanult meg akkor az ember, azt csak nagy erőfeszítéssel lehet bepótolni! Iskolás fejjel az ember még buta ahhoz, hogy meglássa: nem az érettségire vagy a vizsgákra kell tanulni, hanem az életre!

Kategóriák:Blogol Címke: , , , , ,

Forgatókönyv

november 21, 2010 27 hozzászólás

Film-Action Azt az időt éljük, amikor még meg sem jelent egy film, a másodikat már vetítik is a moziban. Egyre-másra jelenik meg a szemét, az unalmasabbnál unalmasabb történetek, amikből az ember nem azért csinál sorozatot, mert nem tud ülni másfél órát a képernyő előtt, hanem azért, mert szünetek nélkül nem lehetne kibírni.

Szerencsére vannak olyan filmek is, amit – asszem találóan – egy Rejtő könyvhöz lehet hasonlítani: nem lehet sem megunni, sem letenni! Ritka, de van ilyen is. szerintem az a jó film, amit az ember másodszor is megnéz. Az ilyen filmek íróit csodálom mindig. Azé’ kell legyen valami annak az embernek a fejében, aki megírja egy sorozat forgatókönyvét, olyan fordulatokkal, hogy az arcod szinte minden részben leszakad! Nem semmi megírni egy sablonoktól mentes film forgatókönyvét! Főleg nem akkor, ha valami köze kell legyen a valósághoz is. Belevinni egy egyéniséget, megalkotni a figurákat, kitalálni az eseményeket, kreatívnak és eredetinek lenni, és közben nem befolyásolva lenni más alkotóktól… na az nehéz lehet!

Szerintem az én forgatókönyvem – már ha meg tudnám írni –, elég silány lenne!

Kategóriák:Blogol, Filmek Címke: , , ,

Gyermeknek lenni jó!

szeptember 13, 2010 Hozzászólás

child_parent A tegnap este meglátogattuk azt a játszóteret, ami a tömbház előtt van! Hinta nekünk is volt otthon, de csúúúúúúszda! Az nem volt… talán ezért van, hogy bárhol, bármikor látok egy csúszdát, felébred bennem a gyermeki vágy: Ereszkedjünk egyet. Csak két másodperc, mire az aljára érek, de akkor is vagány! Habár nem nekünk méretezték a blokkkkk előtti csúszókát, mégis kipróbáltuk. Jó volt gyereknek lenni arra a pár percre…

S közben az jutott eszembe, hogy mindig jó gyermeknek lenni. Jó – agyondarált közhelyekkel élve 😀 – egy nép gyermekének lenni, Isten gyermekének lenni! És úgy általában a szüleink gyermekeinek lenni. Tudom, sajnos van olyan, aki nem így gondolja. Különböző okokból kiindulva asszondja, hogy ő nem elégedett a szüleivel, szívesen lenne másnak a gyermeke! Nem azt mondom, hogy minden gyermeknek van ilyen időszaka, de sokan meg kell birkózzanak ezzel, hogy elérjenek arra az érzésre: “Szeretem a szüleimet, és nem lennék senki más gyermeke!”

Van olyan is, akinek nem adatott meg igazán az érzés: “Valakinek gyermeke vagyok!” S ha érzi is, nem tudja, hogy kinek, mert árva. A nevelőszülei igyekeznek, de mégis érzi, hogy ez nem az igazi. Egy kicsit mindig féltékenyen nézi, ahogy a fekete hajú, fekete szemű sovány gyereket kézen fogja a fekete hajú, fekete szemű sovány apja, és bevezeti az élet dolgainak sűrűségébe.

Gyermeknek lenni felelősség is. Nem csak az iskolában kapott jegyekre kell gondolni, hanem a felnőtt korra is. Mikor már nem az édesapám házában lakom, nem az édesanyám főztjét eszem. Van egy másik család, ahol én vagyok az apa, és úgy nevelem a gyermekemet, ahogy édesapám nevelt engem. Apa vagyok, de gyermek is. Bizonyos értelemben elszakadtam a szüleimtől, de ők akkor is büszkék ha valakitől dícséretet hallanak felőlünk, s szomorúak, ha nem jól alakulnak a dolgaink. Felelősség, hogy lássák: a tizen-huszon év nevelésnek ember lett az eredménye. Hogy azt a sok szeretetet, segítséget, amit kaptunk, egyszer kamatostól visszaadjuk…

Nem csak akkor jó gyermeknek lenni, amikor a gondokat elfeledve játszunk! Akkor is, amikor ez felelőséggel, önfeláldozással és odaadással jár!

Gyermeknek születünk, és gyermekekként is halunk meg… egyszer!

Kicsit hasonló itt!

Kategóriák:Blogol, Gyerekek Címke: , , ,