Archívum

Posts Tagged ‘unnep’

Húsvétra készülve

március 30, 2013 1 hozzászólás

Teológusnak természetes, hogy húsvétra készülve prédikációkat olvas, tanul, szerkeszt a saját szájíze szerint. Mindenkinek van egy ízlése, ami szerint megír vagy átír egy ünnepi beszédet. De a lényeg ugyanaz marad: a feltámadás. Erről beszélünk, de sokszor nem elég csak beszélni róla, hanem meg is kell mutatni. De hogy lehet megmutatni a feltámadás tényét, értelmét és lényegét? Hogy lehet láthatóvá, esetleg érezhetővé tenni azok számára is, akik alapból kételkedéssel indulnak neki az ünnepnek? Mi újat lehet mondani és mutatni, vagy kell-e egyáltalán újat hozni? Büszke voltam, amikor prédikáció írása közben olyan gondolat fogalmazódott meg bennem, amit addig nem olvastam. De további olvasgatás után rájöttem, hogy bizony valakinek már eszébe jutott, sőt, le is írta. De még mindig érzem azt, hogy kellene valami új, valami más, mint eddig. Nem arra gondolok, hogy piros helyett lila tojásokat fessünk, vagy a mosolygós matricák helyett Grumpy Cat-est ragasszunk. Arra gondolok, hogy valahogy meg kellene mutatni azt, hogy mi a feltámadás lényege, vagy milyen hatással van rám, mit indít el bennem a keresztyénségem.

Tudom, hogy nem elég beszélni a világban, mert a szó elszáll, sokszor az én fülem mellett is. Éppen ezért gondoltam arra, hogy valamit tenni kellene. Aminek haszna van, amin esetleg elgondolkodik az, akinek a hasznára csinálom. Ha bolondnak néz, az is valami! Volt egy kenyerem. Úgysem tudtam volna megenni. Igaz, nem friss, de ehető. Éppen ezért odaadtam egy valakinek,aki a sarkon lévő kukát kutatta át. Megköszönte! S ez valami. Lehet, hogy a vasból annyi pénzt szed(ett) össze, hogy vehetne egy tonnát. De kapott egy egész kenyeret ingyen.

Én ezt tettem, húsvétra készülve. Tudom, nem nagy dolog, de jól esett. Büszke vagyok-e magamra? Nem. S miért írom le? Azt is lehetne mondani, hogy meg akarom mutatni mindenkinek, hogy milyen ügyes vagyok. Lehet, hogy ez is benne van. De az én válaszom az, hogy azért írtam le, hátha valaki még kedvet kap egy semmibe sem kerülő gesztushoz. Megéri!

Áldott feltámadást! Boldog, egyszerű Húsvétot!

_DSC2400

Kategóriák:Blogol, Teo Címke: , , , , , ,

Áldott, békés karácsonyt!

december 24, 2011 Hozzászólás

Tudom, illene valami szépet, meghatót és eredetit írni karácsonyi üdvözletként… valahol el is várják az emberek. Most elmarad a méteres szöveg, csak egy rövid igével kívánok boldog karácsonyt mindenkinek, ami az egyik ünnepi prédikációm textusa is:

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Kívánom mindenkinek, hogy ez a karácsony erről szóljon: megérezni Isten szeretetét! S ha már megéreztük, akkor tudjuk szétosztani:

Áldott, békés karácsonyt nektek! 🙂

Halloween

október 31, 2010 1 hozzászólás

halloween Az ilyen amerikai divatról, mindig a Rammstein – Amerika száma jut eszembe. Különösen az a kép, amikor a buddhista gyerkőcök hamburgerrel tömik magukat. Egy másik jellemző kép, ami a “Szabadság, szerelem” c. filmben van: Karcsit az igen tisztelt pártvezető megkínálja IGAZI rágóval és IGAZI Colával. Mert hát Amerikai. Így vagyunk mi is!

– Halloween? Persze, kérek, Amerikai!

De hogy mi ellen véd, mire jó, vagy mi az, nem tudjuk. Divat, olvadjunk be mi is, legyünk műanyag! Október 31.-ről ez jut eszünkbe: töklámpa, buli! Nem akarok most arról papolni, hogy ez a nap a reformáció napja. Az nem divat. Így marad a Halloween. Nem az én tisztem felvilágosítani az embereket arról, hogy mi is ez az ünnep, honnan is terjed. ezt már megtették előttem. A wikipédia is okos, ott is lehet olvasgatni róla.

Az én gondolatom csak az róla, hogy akkor ügyesen ünnepeljük a függetlenség napját is. És el lehet felejteni az olyan dátumokat, mint március 15.-e, augusztus 20.-a, október 23.-a. El lehet felejteni, hogy nekünk is van olyan, hogy farsang. Plusz ehhez jön szerintem, hogy bulizással jól fel lehet készülni másnapra, Mindenszentek ünnepére, mikor az emberek a már nem élő hozzátartozóikra emlékeznek. Tudom, nem hivatalos ünnep a református egyházban, mégis elterjedt… Nem húúúdenagy magyarkodásból írtam ezeket le, hanem csak azért, mert szúrja a szemem, hogy sokszor döngetjük a mellünket a piros-fehér-zöld alatt s közben lassan elfelejtjük, hogy mit is jelent az a három szín…

Mindenkinek jó Halloween-partyt!

Kategóriák:Blogol Címke: , , , ,