A fiatalság politikája

Az első kép, ami a politikus szóról eszembe jut, az Winston Churchill victory jeles, szivarfüstös, mosolygós képe. A mostani politikusokat is hasonlóan képzelem: zakó, mosoly, bőrfotel, szivarfüstös szoba, ahol idősödő emberek, nemzetek sorsáról döntenek egy-egy fontos kérdésben. Ebből a képből maximum a zakó és a mosoly fedi a valóságot. Lassan már nemhogy idősödő férfiak lennének, hanem még középkorúak sem. Ez mindenképpen nagy lehetőség, de egyben veszély is. Ezt pedig meglátták a pártok is.

Az eddigi ígérgetések (A “hazudozás” túl erős lenne?) ideje lejárt. Valami újat, megfogóbbat kellett kitalálni. Ez pedig a fiatalság. A pártok a fiatalokat akarják megfogni, mégpedig e lehető legegyszerűbben: képviselettel. A képviseletet pedig azok a fiatalok jelentik, akik jelöltként indulnak a helyhatósági választásokon a különböző pártok színeiben. Megmarad néhány idősebb képviselő(tanácsos-jelölt, polgármester-jelölt), akikre úgyis szavaznak a szimpatizánsok, de a szavazóbázis nagymértékben kibővül a fiatal szavazók által. Így kell ezt! Bolondok is lennének, ha nem használnák ki a lehetőséget. Csak ez a képviselet ne látszólagos legyen: ha vannak fiatalok, akkor azok tudjanak valamicskét érvényesíteni a fiatalok érdekeiből.

De az érmének van egy másik oldala is. Az egy dolog, hogy a fiatalság megosztódik. De mi a helyzet a “szakmai hozzáértés”-sel?! Tudom én, hogy a politikát hamar meg lehet tanulni: egy mosoly, jó helyen fizetett borocska, kézfogás a megfelelő emberrel s megvan, ami kell. Kicsit olyan,mintha engem odatennének, hogy C+ nyelvben írjak egy programot – mondjuk. Én pedig csak húzogatom a vállam, mert nem értek hozzá, mit csináljak.

Van egy olyan mondás: Ki minek nem mestere, annak hóhéra. Remélem, hogy ezzel most nem így lesz s a június 10.-én megválasztott fiatal tanácsosok, polgármesterek, politikusok nem hóhérai lesznek a községeknek.