Józsika és az FME

 Józsikát faggattam arról, amit csinál: FME! Hogy mit jelent neki, másoknak az egylet, mik a célok, tervek!

1. Mit takar az FME elnevezés és mi az egyesület célja?

Az FME, a Fiatalok Megmentő Egylete rövidítése. Az FME lényegében egy baráti társaság, aki azt a célt tűzte ki, hogy megpróbál fiatalokon segíteni. Tevődik fel a kérdés: miért kell fiatalokon segíteni? Én azt hiszem, ha őszinték vagyunk, akkor be kell ismernünk, hogy nagyon sok a szenvedő fiatal, aki nincs ahol (és akivel) megossza a kérdéseit. Az egyletünk erre akar teret biztosítani.

2. Honnan jött az ötlet?

Egy késő éjszaka találkoztam egy nagyon részeg húsz év körüli fiatal sráccal az utcán. Az első gondolatom az volt kikerülöm (mert az életben is sok mindent talán könnyebb kikerülni, mint szembemenni), de mivel az egész járdára szüksége volt, ezért arra gondoltam megvárom amíg elmegy mellettem. Amikor odaért hozzám, akkor láttam, hogy a srác sír. Az alkohol csak megoldási kísérlet volt, nem pedig a probléma maga. Bár egy szót sem váltottunk, mégis életem egyik legbeszédesebb találkozásának tartom. Akkor határoztam el, hogy segíteni akarok és fogok velem egykorú fiatalokon. Innen jött az ötlet és egy katolikus teológus barátommal elhatároztuk, hogy ennek formális keretet is biztosítunk, létrehozva az FME-t. A probléma gyökerét két dologban látom: 1. Különbség van aközt, akik vagyunk, és akiknek látszani akarunk. Egy folyamatos megfelelési kényszerből kialakult szerepjátszás nagyon sok fiatal élete. Ebbe előbb vagy utóbb belefárad az ember. 2. Egy olyan társadalomban élünk, amely beteggé teszi az embert. A mérce magas, amihez nagyon nehéz igazodni. És ebbe is belefárad az ember. Képtelenné válik integrálódni a társadalomba és jó úton halad az elmagányosodás felé. Persze még nagyon sok társadalmi hatást kell ismerni és kezelni, de talán ebben a kettőben van a kutya elásva…

3. Mikor alakultatok meg?

2009 májusában.

4. Kik az FME tagjai, ha lehet tagságról beszélni?

Bárki, aki 18-25 éves. Az egyletről tudni kell, hogy nem tartozik egyetlen egyházhoz sem, egyetlen szervezethez sem, jogilag nincs bejegyezve, épp ezért fogalmaztam fentebb, hogy lényegében egy folyamatosan bővülő baráti kör. Az egylethez csak erkölcsi kötelesség fűzi a tagokat. Jelenleg a honlapunkon 19 tag van bejelentkezve, de ennél párral többen vagyunk.

5. Milyen "megmozdulásokat" (tevékenységeket) szerveztek?

Havonta két alkalommal találkozgatunk és leginkább pszichológiai, filozófiai és teológiai jellegű problémákról beszélgetünk. Emellett viszont helyet kapnak a közös filmnézések, kocsmázások. Éves programunkat egy hetes tábor zárja Erdély szívében: Szentgericén.

6. Ha jól tudom, volt pár tábor is…

Egy volt. Tavaly nyáron. Az idén sajnos elmaradt. A tábor négynapos volt. Nagyon jó beszélgetések, előadások, voltak. Az négy nap alatt igen csak összekovácsolódott a társaság. A tábor témája Fiatalok és emberi kapcsolataik igen csak lázba hozta az ifjakat, és őszinte mély hozzászólások emelték a beszélgetések értékét. Persze nem maradt el a bográcsgulyás készítés sem, és a tábortüzes nótaest sem.

7. Milyenek a visszajelzések? Hogyan látod, van-e, volt-e értelme a munkádnak?

Jó kérdés. Sokat vívódok ezen. Őszinte leszek az elmúlt évekhez képes az idei év (főleg a második fele) a stagnálásról szólt. Nagyon nehéz olyan időpontot találni, ami mindenkinek megfelel. Mégis azt mondom nem volt hiábavaló. Nagyon sok barát mondta el, hogy egy-egy beszélgetés milyen sokat jelentett számára. Lehet, hogy nem sikertörténet, de ha egy emberen is segített, akkor én azt mondom, megérte, és érdemes tovább folytatni.

8. Mit tanultál a munka során?

Nagyon sokat, amit nem lehetne egy interjú keretében elmondani. A legfontosabb talán az, hogy sosem szabad felszínesen és elhamarkodottan ítélni. Mindig a felszín mögött a belsőt, a lelket, a valót kell keresni. Mert más minden ember kívülről és más minden ember belülről.

 

9. Nagy példaképed Csiha Kálmán. Mit tanultál tőle, amit felhasználsz az egyesületben?

Azt, hogy megtanulni a külső mögött a belsőt meglátni – ezt is tőle tanultam. De talán mégsem ez a legfontosabb. Mindig mondogatta, hogy az ember akkor lehet igazán boldog, ha megtanul másokért élni. Amikor megtanulunk másokért is élni. Amikor nem csak az önmagunk hasznát tudjuk szem előtt tartani. Azt hiszem, ez az életszemlélet az a hagyaték, amit tőle kaptam. Posztmodern társadalmunk egyik legnagyobb átka az individualizmus. Amikor csak az a fontos, hogy mi jó nekem. Egy ilyen társadalomban azt hiszem kimondottan érték a Csiha Kálmántól kapott örökség, amit tovább szeretnék adni.

10. Tudom, hogy elég sok helyre hívnak előadásokat tartani. Ezeknek mi a szerepe? Összefügg-e az FME-vel?

Igenis meg nem is. Említettem már az előbb azt a különös találkozásomat. Akkor elhatároztam, hogy egy kis könyvecskét fogok írni a fiatalokról a fiataloknak. Ez megtörtént és azóta hívogatnak előadásokat tartani. Lelkigondozás, pszichológia és teológia témakörökben. Így hát olyan értelemben összefügg az FME –vel hogy fiatalokról szól és nagyon sok előadás témámat velük átbeszélünk, de az előadásaim nem kimondottan az FMEről szólnak.

11. Miért érdemes FME tagnak lenni?

Én azt hiszem azért leginkább, mert megóv a magány érzetétől. Nagyon sok fiatal meséli, hogy hiába vannak barátaik, ők mégis magányosnak érzik magukat. Az FME tagjaiként igyekszünk a bizalom és szeretet légkörében megszüntetni ezt az érzést.

12. Mik a legnagyobb nehézségek? Ezeket hogyan lehet megoldani?

Talán az időhiány és a pénz. Találkozásokhoz idő kell, táborokhoz pénz. E kettőben sosem bővelkedtek az egyetemisták. De azért mindig azt szoktam mondani: ha akarat van, menni fog. Az hogy most egy kicsit stagnál az egylet, talán ebben is rejlik. Persze megértem a fiatalokat is – az élet rengeteg területén kell eleget tegyenek.

13. Távlati tervek?

Sosem voltam a nagy álmodozó. Álmodozni szabad csak nem a valóságtól elszakadva. Szeretném, ha az alkalmak meglennének, lenne rá érdeklődés és a tábor sem maradna el többet. Ezek lennének a távlati tervek, meg az, hogy minél több fiatal barátunkon segíteni tudjunk.

14. Egy ige, amivel a legjobban lehetne jellemezni az FME célját?

Galata 6,2: Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. Hadd jegyezzek meg három fontos üzenetet az Igével kapcsolatosan:

1. Krisztustól kapott törvény, a keresztyénség nem valami elvont vallás-, életfilozófia, hanem nagyon is gyakorlati. A jó keresztyén az életével tesz bizonyságot arról hogy keresztyén.
2. Aki csak a maga terhét akarja hordozni (elég nékem az én bajom) az sosem ér célba. Élete végén azt fogja érezni: értelmetlen volt az élet. Az élet igazi értelme akkor kezdődik, amikor észre tudjuk venni azokat, akiket mellénk rendelt az Isten.
3. Az élet közös teherhordozás. Aki tehermentes életről álmodozik, az becsapja önmagát. Az élethez hozzá tartoznak a problémák is. A kérdés csak az, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Észre kell venni az Istentől kapott segítőtársakat és azt a feladatot, amikor nekünk kell segítőtárssá lenni. Így tölthetjük be Krisztus törvényét, hogy egymás terhét hordozzuk.

Köszönöm szépen, hogy válaszoltál a kérdéseimre! 🙂

Dec. 1

Az erdely.ma oldalon olvastam, hogy ismét lesz december elsejei megmozdulás, hogy ne mondjam: “rendezvény”! Mert szükség van szítani a magyar-román ellentétet, már ha van! S ha nincs, akkor lesz! Tesznek róla az Új Jobboldal (Noua Dreapta) és a Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóaljának Székely Szakasza. Míg az előbbi Marosvásárhelyen tüntet a “magyar szeparatista nyomás” ellen, addig Kolozsváron a gárda megemlékezik a Székely Hadosztály megalakulásáról. A gárda videóval hívja “ünnepelni” a magyarokat!

Ünnepelni? Felvonulni? Emlékezni? Vagy inkább azért megy mindkét szervezet a két városba, hogy a másikat hergelje! Megmutatják, hogy ők mernek. Szerintem az emlékezésnek nagyon-nagyon-nagyon kicsi szerepe van a megmozdulásokon. Jobb lenne, ha nem azon gondolkodnának ezek az ügyes emberkék, hogy hogyan lehetne jobban odaszúrni a másiknak, hanem a saját dolgukkal foglalkoznának Brassóban, Csíkban s ki tudja még hol! Könnyű elmenni, kivetni a mellett, rendőri felügyelet mellett elküldeni a másik nemzetet szebb tájakra, s utána húzni haza!

Akinek ebben nyilvánul meg a nemzeti hovatartozása, annak mindegy, hogy Vásárhelyen vagy Kolozsváron vonul-e fel!

Jó magyarkodást mindenkinek!

Iskola

Ki az, aki legalább egyszer nem érezte azt, hogy mindennél jobban utálja az iskolát, a könyveket, a tanulást, a tanárokat, az ellenőrzőt?! Még a legstréberebb sem mondhatja azt, hogy soha nem érzett így! Nem kell szégyellni, ez természetes! A diák munkaköri leírásához tartozik, hogy ne szeresse az iskolát. És a többség eleget is tesz ennek a kitételnek.  És akkor mekkorát csodálkozik az ember, mikor azt hallja a szüleitől, hogy ők milyen szívesen cserélnének a gyerekükkel, milyen szívesen visszamennének iskolásnak! “Persze, persze…” – legyintünk, mert tanulásra ösztönző semmitmondó dumának tűnik!

Az a szívás, hogy igaz!

Addig jó, amíg az ember iskolába jár. Amíg az a legnagyobb gondja, hogy ötösnél nagyobb legyen az átlaga, hogy készen legyen a feladata; a tanár ne lássa, ahogy órán kártyázás közben eszik; nem tudja, hogy mondja meg otthon a rossz jegyet… na addig jó! Lehet, hogy ez lebeg a felnőttek szeme előtt, amikor szívesen visszamennének az iskolába. Menekülés a gondok, a bajok, a felelősség elől.

Szerintem ott van a sajnálat is! Hogy eltelt az a felhőtlennek alig mondható, mégis szép időszak. S amit nem tanult meg akkor az ember, azt csak nagy erőfeszítéssel lehet bepótolni! Iskolás fejjel az ember még buta ahhoz, hogy meglássa: nem az érettségire vagy a vizsgákra kell tanulni, hanem az életre!

Forgatókönyv

Azt az időt éljük, amikor még meg sem jelent egy film, a másodikat már vetítik is a moziban. Egyre-másra jelenik meg a szemét, az unalmasabbnál unalmasabb történetek, amikből az ember nem azért csinál sorozatot, mert nem tud ülni másfél órát a képernyő előtt, hanem azért, mert szünetek nélkül nem lehetne kibírni.

Szerencsére vannak olyan filmek is, amit – asszem találóan – egy Rejtő könyvhöz lehet hasonlítani: nem lehet sem megunni, sem letenni! Ritka, de van ilyen is. szerintem az a jó film, amit az ember másodszor is megnéz. Az ilyen filmek íróit csodálom mindig. Azé’ kell legyen valami annak az embernek a fejében, aki megírja egy sorozat forgatókönyvét, olyan fordulatokkal, hogy az arcod szinte minden részben leszakad! Nem semmi megírni egy sablonoktól mentes film forgatókönyvét! Főleg nem akkor, ha valami köze kell legyen a valósághoz is. Belevinni egy egyéniséget, megalkotni a figurákat, kitalálni az eseményeket, kreatívnak és eredetinek lenni, és közben nem befolyásolva lenni más alkotóktól… na az nehéz lehet!

Szerintem az én forgatókönyvem – már ha meg tudnám írni –, elég silány lenne!

86!

Annak ellenére, hogy nem a látogatógyűjtögetés a lényege, sem a célja a blogomnak, azért jól esett, hogy a magyar “Blogs of the Day” listán megtaláltam magam, mégpedig a nem is olyan rossz 86. helyen! Egyben megragadom a lehetőséget, hogy ez a bejegyzés szócsöve legyen a “megszólaló sértett önérzetnek”, és tudassam KatóKatával, hogy nem csak ketten olvassák a blogot! 😛 Na így… máris jobban érzem magam! :))

De szeretnék én is hej jó sokáig élni!

 

Elnézem itt az öregeket. Itt van Pali bácsi. Januárban lesz nyolcvankét éves, de az ember nem mondaná hatvannak sem! Vagy Attila bácsi. Fáj a lába, ezért biceg, de róla sem mondaná meg senki, hogy elmúlt nyolcvan. Főleg akkor nem, amikor az ember látja őket vezetni.

Mikor látom őket, eszembe jutnak az otthoni öregek, akik már ötven-hatvan évesen nyolcvannak néznek ki. Pedig az ittenieknek a gyerekeik lehetnének. Hiába, nem mindegy, ki hogyan él! Egész életében húzza az igát, eszi magát, mérgelődik az eredménytelenség miatt. Vagy reggel bemegy az irodába, nyolc óra múlva hazamegy, és kényelemben él. Nem öregíti meg a gondolat, hogy vajon holnap hogy lesz? Egyáltalán lesz-e holnap?

Mindenki sokáig szeretne élni, mint Kispálék, de nem mindenkinek adatik meg. A bajok előbb-utóbb megeszik az ember lelkét, a munka a testét!

Bunkó, rasszista román vagyok!

A múltkor órák után leültem az egyetem mögötti parkban. Van pár sakktábla az aszfalton, amin ügyesen játszanak az emberkék. Éppen azt figyeltem, hogy egy apát porrá vert a fia… sakkban persze. Odajön egy csávó s leül mellém. Láttam, hogy nem egy divatdiktátor, s sampon reklámnak se menne el, de másképpen rendesnek nézett ki. Kérdi, hogy tudok-e játszani? Mondom, hogy nagyon nem… valamivel mégis kellett jelezzem, hogy ha kikap, akkor elég nagy szívás lesz neki! S ha én kapok ki, akkor nem lesz szégyen! De nem akart játszani. Inkább megkérdezte, hogy micsiálok Genfben.

Itt dolgozol?

– Nem, egyetemre járok!

– Milyen egyetemre?

– Itt, az Ünizsre. Teológia szakon.

– Teológia? S ott mit tanultok?

Na én itt tartottam neki egy kiselőadást arról, hogy kábé mit is jelent címszavakban az, hogy teológia. Elmagyaráztam, hogy mit tanítanak, mi a lényege. Erre minden bevezetés nélkül megkérdezi, azt, amit sosem lehet lekerülni:

– Honnan jöttél?

– Romániából!

– Román vagy? – Na, itt gondoltam, hogy valamit tudhat a csávó. Mert nem mindenki román, aki Romániából jön. Lehet, hogy alulértékeltem?

– Nem! Romániai magyar vagyok! Erdélyből jöttem! Román állampolgár, de magyar… még!

– Ismered Einsteint?

Na erre kicsit felment a pumpám! Megtudja, hogy román vagyok, s utána rendesen lebunkóz azzal, hogy megkérdezi, ismerem-e Einsteint! Ki ne ismerné? Jól van, messziről jövök, de azé’ oda is eljutott Albert neve! Jó hogy azt nem kérdezi, hogy tudok-e olvasni vagy hasonló! Na – gondoltam –, ezzel kicsit leírtad magad! Mihelyt megtudja valaki, hogy romániai vagyok, már azonnal hülyének kell nézzen?!

– Romániából sokan jönnek ide dolgozni… – jelenti ki, mint aki birtokában van egy felmérés eredményeivel!

– Elég sokan! – mondom.

– De miért nem mennek nyugatról Romániába dolgozni? – kérdi. Ez volt az a pillanat, amikor éreztem, hogy az első benyomás sosem hazudik! Hát… ilyen kérdést! Erre mit mondjak? Vázoljam, hogy szeretett hazánkban kétszer annyi munkáért fele annyi pénzt sem kapsz, mint itt?

S akkor jött az, ami feltette a hosszúíre a vesszőt:

– Mi a véleményed a cigányokról? Arról, hogy Franciaországból küldik haza őket?

– Mi a véleményem? Az a véleményem, hogy aki lopni megy, azt nem hazaküldeni kellene háromszáz euróval, hanem be kellene zárni!

– Igaz, hogy Romániában lágerek vannak, ahol a cigányokat kínozzák?

Na erre meg sem mertem kérdezni, hogy honnan szedi! Lehet, hogy lemaradt pár évtizedet, s összekeverte az égtájakat? Hitler rég meghalt! Hát… az, amit ő képzelt, max. egy tősgyökeres cigány falu lehetett. S a nyomor nem azért volt, mert az egy láger, hanem azé’, mert náluk az a szokás.

Erre kiderült, hogy lehetséges, hogy rasszista vagyok! Na mondom szép! Ez a csávóka öt perc alatt kiszűrte, hogy hazafiatlan, bunkó és rasszista vagyok! Vajon minden nyugatiban ilyen kép él a romániaiakról – csak nem szólnak róla -, vagy csak én találtam el szerencsésen ezt a gyereket?

Internetfüggőség

Szokás szerint hallgatom a Paprikát, mert fülön csíp az érdekes témákkal. Ma pölö arról van szó, hogy “Ön mire használja az internetet?”

Tényleg: én mire használom az internetet?!

A legfontosabb pillanatnyilag az, hogy minden nap tudok beszélni az otthoniakkal… ingyen! A levélírás romantikus és retros, egészen más megírni és megcímezni egy levelet, mint kettőt kattintani a Skype vagy a Messenger ikonjára! Viszont ez gyorsabb, olcsóbb és élőbb! Nem utolsó sorban kényelmesebb is!

Egy másik dolog: online újságok! erdely.ma, manna.ro, transindex, kitekinto – csak pár katt, és máris lehet tudni, hogy mik történnek vagy nem történnek szeretett hazánkban. Néha elszomorodik az ember, máskor csak legyint, vagy éppenséggel nevet a nemzetközi hülyeségeken.

Ha meguntam, akkor irány kedvenc blogjaim: szaradafa, Gálfalvi blogja, Szatmári Srácok! Ez az a pont, ahol bármi megtörténhet! :)) Megesik, hogy linkek útvesztőjében olyan oldalra tévedek, ami megtetszik! S akkor jön a “Ctrl+D” billentyűkombináció, hogy eggyel több legyen a szinte mindennapos olvasnivaló között.

Mindezen kellemesen megterhelő tevékenység alatt, a háttérben fut az Arckönyv(közismert nevén a Fészbúk), s esetleg a Twitter! Ez csupán jószívűségből történik, hogy ha kapok valami érdekeset, akkor a linket egy pillanat alatt megosztom veletek! És máris bekerültetek a virtuális szférámba, csupán egy katt kell!

Függő vagyok? Szerintem igen! Lehet, hogy nem vallod be magadnak, de attól még te is lehetsz függő. Bizony! Észre sem veszed, hogy az elhatározott öt perc helyett már másfél órát csücsülsz a gép előtt! Mert a net, az megfog! Nem csak az, ami érdekel, hanem sokszor a marhaság. Mert az úgy-e jobban ragad és ragasztja az embert! Asszem erre mondják, hogy “Eladom a netet 5678 cédén! Vagy kettőn pornó nélkül.” :))

Igen, netfüggő vagyok! Mert szeretem olvasni mások írásait, körülnézni a világban, beszélgetni emberkékkel, informálódni és kicsit szórakozni is. S hol menne gyorsabban, mint interneten?!

A vak lány

Tegnap a buszon láttam egy vak lányt! Sajnos nem tudok mást szót használni rá, bármilyen tapintatlan is a “vak” kifejezés. De nem mondhatom azt, hogy látássérült, mert nem látott semmit. Ezt onnan tudom, hogy volt vele egy vakvezető kutya. ezért maradt meg annyira bennem ez a lány: a kutya miatt. Bevallom őszintén, hogy eddig csak tévében vagy képen láttam vakvezető kutyát. Élőt soha nem. Nem gondoltam, hogy ennyire megfog majd ez a “pár”. Talán nem is kellene idézőjelbe tenni. Azok alapján, amit hallottam, olvastam és tudok a vakvezető kutyákról, nem túlzó kijelentés a pár.

Amikor még mozgott a busz, a kutya nyugodtan feküdt a gazdija lábánál. Mihelyt megállt a busz, azonnal felpattant, és kész volt biztonságban levezetni a lányt a járműről. ahogy továbbmentem a busszal, visszanéztem, és csodálattal figyeltem, ahogy a tömeg között úgy vezeti a rábízott embert, hogy még véletlenül sem mentek neki senkinek. Igaz, hogy az emberek jobban figyelnek, helyet adnak neki. Ha nem tették volna, akkor is boldogulnak. Tulajdonképpen mit is kap ezért a kutya? Lehet-e egyáltalán megkérdezni, hogy mivel lehet meghálálni, kifizetni neki?

Leginkább az jutott eszembe, hogy valószínűleg – ha bekötnék a szemem –, egy emberre sem merném teljesen rábízni magam. Nemhogy egy kutyára. Itt most lehetne ragozni, hogy ilyenek az emberek és olyanok, de szükségtelen! Egyszer Krisztina próbált bekötött szemmel elvinni a botanikus kertbe. Persze a célt nem tudtam az induláskor, de végig próbáltam tájékozódni, figyelni, merre kanyarodunk. Nagy bátorság kell, hogy valaki rábízza az irányítást valaki másra.

A második gondolatom pedig az volt, hogy itt van egy lány, aki nem lát semmit, egyedül el lenne veszve, és mégis él, vannak céljai, küzd valamiért. A kezében lévő céges mappáról feltételezem, hogy dolgozik. Még ismerek egy embert, aki megvakult, de elvégezte az egyetemet, azt hiszem le is doktorált, és könyvet adott ki. Mi motiválja ezeket az embereket? elcsodálkozom rajtuk, hogy mi lenne ezekből, ha nem lenne semmilyen hátrányosságuk?! Nem azokkal a kéregetőkkel találnak, akik felkapaszkodnak a buszra, kezedbe adnak egy cédulát és kérik a pénzt, mert ők süket-némák, árvák, és halnak éhen! Mikor végeztek egy buszon, fel a másikra, harmadikra. Tegyük fel, hogy fele igaz annak, amit a papírra írnak. Annyi szervezet van, akikhez fordulhatnának, segítenek munkát keresni! Vagy ennek nincs hagyománya? Bennük nincs meg az a haladni vágyás?

Humor

A humor a bölcsek esernyője, mondta Erich Kästner. És milyen jól tette, hogy mondta. S milyen jó, hogy Peterdi Pál is megfogalmazta: Akinek van humora, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes. Máris két dolog, amivel feltételesen szoktam magam vigasztalni! De két része van mind a két mondásnak. A humor és a tudás. S hogy érvényes legyen rám mindkét állítás, hát egyszerűen csak azt kell elhitetni magammal, hogy megvan bennem az első, a feltétel: a humor. (Az X-Faktor asszem nincs meg, de majd megkeresem! 😀 ) Ezt úgy lehet elérni, hogy olyan mondatokat kockáztatok meg, amik mások szerint hülyeség, mosolyognivaló, vicces, szórakoztató. Tehát nincs túl nehéz dolgom, elég nagy a skála. S ha már megvan a humor, akkor jön a többi: a bölcsesség. Ez már csak olyan plusz az egészben, amitől az ember jobban érzi magát.

Ha elhitetem magammal, hogy van humorom, akkor onnantól kezdve már minden más. Vannak olyan viták, amiket egy humoros megjegyzéssel könnyen el lehet ütni. Vagy éppenséggel megelőzni, hogy két emberke egymásnak essen. És akkor jön a gyanúsítgatás, hogy “sose nősz fel”, “nem tudsz komoly lenni”!

De van még valami! A nagyképűség. S ez onnan eredeztethető, hogy nem mindenki hiteti el magával, hogy van humora. Sőt, talán nem is akarja elhitetni magával. Mert könnyebb fapofával lehülyézni a nevető embert. Na az ilyen embereken tud a legjobban nevetni a “humortbeképzelő”. Ugyanakkor a komoly ember a legnagyobb veszély. Mert nem érti a viccet, és akkor nagyképű, beképzelt, pofátlan vagyok! Lehet, hogy csak egyszerűen irigykedik? Egy ideig próbáltam magyarázni nekik, hogy “Ez vicc. Tudod, mint a tévében, poénnal a végén! De nem esik le. Na ha nem esik le, akkor megérdemled, hogy ilyen légy!”

Viszont rájöttem, hogy mi a megoldás! A tévé! Pl. vegyük a Showdert: humoros emberkék kiállnak és mondják a marhaságot. Ha valaki lehülyézi őket, az is arra vonatkozik, hogy milyen jól szövegelnek. Van, akinek bejön a poén, és van akinek nem! Még szerencse! Képzeld el, mi lenne, ha egy fapofa kezdene humorizálni.

De felteszem az emberiség egyik legnagyobb kérdését: milyen lenne az élet humor, mosoly, nevetés és poén nélkül? Hát, akkor nem tudnám azzal vigasztani magam, amit Erich Kästner mondott valaha… és bizonyára nem csak egyhangúbb, hanem nehezebb is lenne az élet!